Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Lionel Messi: a dráma folytatódik!

Lionel Messi pénteken úgy döntött, mégsem mondja le szereplését az argentin labdarúgó-válogatottságban.

"Látom, hogy sok probléma sújtja az argentin labdarúgást, nem akarom ezt gyarapítani. Nem szeretnék kárt okozni, hiszen mindig éppen az ellenkezőjére törekszem, igyekszem segíteni, ahogy csak tudok. Számos változásra van szükség az argentin futballban, de inkább belülről cselekszem, ahelyett, hogy kívülről bírálnék" - áll Messi nyilatkozatában.

Az FC Barcelona játékosa júniusban azt követően jelentette be elhatározását, hogy az argentinok a tavalyihoz hasonlóan a Copa America idei döntőjét is tizenegyesekkel veszítették el Chilével szemben. A 2014-es világbajnoki fináléban pedig Németország ellen maradt alul Argentína.

Messi pénteken közölte: sok dolgot átgondolt a júniusi döntő éjszakáján és komolyan gondolta a válogatottság lemondását, de a hazaszeretete miatt most megváltoztatta döntését.

A kontinenstorna kudarca után lemondott Gerardo Martino szövetségi kapitánytól Edgardo Bauza vette át a posztot, aki kedden Barcelonába utazott, hogy személyesen győzze meg Messit a visszatérésről.

A 2018-as oroszországi világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában Argentína hat forduló után harmadik helyen áll, legközelebb a listavezető Uruguayt fogadja szeptember elsején.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×