Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Mostoha körülmények között edzenek a Vasas vízilabdázói

A Császár-Komjádi uszoda fedett része felújítás alatt áll, ezért a Vasas vízilabdacsapata a szabadtéri medencében edz, az utánpótlás együttesek pedig más helyszíneken gyakorolnak - mondta Steinmetz Ádám, a Vasas szakmai igazgató-helyettese. Hozzátette: a munkálatok akár novemberig is tarthatnak, addig minden meccsüket idegenben játszhatják.

"Az utóbbi időben elég bizonytalan információkat kaptunk arról, hogy a 2017-es vizes világbajnokságra felújított Komjádi fedett uszoda, ami egyébként állami tulajdonú létesítmény, de a Vasasnak hazai pálya, munkálatai miatt máshol kell edzenünk. Jelen pillanatban a felnőtt csapat a Császár nyitott medencéjében edz, az utánpótlás csapatok helyén. Ez egész évben nyitott medence, tehát egyre kellemetlenebb lesz. Az szintén kérdés, hogy meddig, október végéig biztos, de lehet, hogy december végéig is elhúzódnak a munkálatok. Az utánpótlás csapatok pedig a Szigeten, illetve a XIII. kerületben más medencékben kénytelenek edzeni" - mondta Steinmetz Ádám.

A Vasas vízilabda-csapatának szakmai igazgató-helyettese a felújításról azt mondta: "nem vagyok a téma szakembere, részben a gépészetet, részben állagmegóvási dolgokat kell csinálni, de pár évvel ezelőtt az uszoda egy ráncfelvarráson átesett, ezért bosszantó, hogy a saját bőrünkön is érezzük, hogy ez nem volt elég, megint hozzányúlnak. Ugyanígy éreznek és nehéz helyzetbe kerültek az úszók is."

"Nyitott medencében mostohábbak a körülmények a fedetthez képest, a szél fúj, a víz ugyan relatív meleg, de ha tíz fok alá csökken a hőmérséklet, előbb-utóbb ez be fog következni, főleg az esti órákban, akkor a vízpára miatt a látás is megnehezedik. Utánpótlás edzők tapasztalták már az elmúlt években, hogy sokszor a huszonöt méteres medence másik oldalán már nem is látják, hogy mi is történik. Nagyon remélem, hogy október közepére megoldják ezt a problémát" - emelte ki Steinmetz Ádám.

"Nemcsak az edzésekről van szó, hanem a versenyzésről is, a bajnokság el fog kezdődni hamarosan, nem tudjuk, hol lesznek a hazai mérkőzéseink. Megpróbáljuk a szövetség elnökségének jóváhagyásával a pályaválasztói jogainkat megcserélni, tehát amíg nem áll rendelkezésünkre a Komjádi fedett uszoda, addig a hazai mérkőzéseinket megcserélve végig idegenben játszunk" - hangsúlyozta a Vasas vízilabda-csapatának szakmai igazgató-helyettese.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×