Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

"A sikerre is fel kell készíteni a sportolókat"

A sikert is tudni kell feldolgozni, erre is fel kell készíteni a sportolókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lénárt Ágota sportpszichológus, aki emlékeztetett, hogy a csapatsportágak esetén más jellegű munkára is szükség lehet, mint az egyéni sportolókkal. Hozzátette: ősztől szorosabbra kell fűzni a sportpszichológusi munkát az élversenyzőkkel.

Az olimpiai bajnok Risztov Éva sikerében nagy szerepe volt annak, hogy mentálisan is felkészültek a 10 kilométeres úszás során elképzelhető váratlan helyzetekre - mondta Lénárt Ágota sportpszichológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Minden lehetséges helyzetet szimulálunk azért, hogy ha ilyesmi bekövetkezik, akkor ne kelljen a versenyzőnek gondolkodnia - tette hozzá a szakember.

A sportpszichológus hangsúlyozta, hogy a versenyzőkkel külön személyre szabottan készülnek, mindenkinek elemzik a problémáit, majd a versenyek után a közös munka eredményességét.

Kiemelte, hogy sokféle problémával jelentkeznek a sportolók, de a leggyakoribb az, hogy a versenyeken nem sikerül olyan teljesítményt nyújtani, mint edzésen. Tipikus gond az is, hogy a sportoló nem tudja kijavítani múltbéli hibáit, és ez hosszú időn keresztül kísérti.

Lénárt Agota arról is beszélt, hogy a sikert is fel kell tudni dolgozni, erre is fel kell készíteni a sportolókat. Szerinte a verseny után a sportolók egy megváltozott tudatállapotba kerülnek, nem fogják fel, mit értek el, sok mindenre emlékeznek, de vannak pillanatok, amik kiesnek az emlékezetükből.

A sportpszichológus hangsúlyozta, hogy csapatsportágak esetén más jellegű munkára is szükség lehet, mint egy egyéni sportoló estében. Csapatok esetében a közösséggel is foglalkozni kell, nem elég az egyéni felkészítés, csoportos foglalkozásokat kell tartani - magyarázta a szakember, aki szerint fontos, hogy az edzővel is kommunikáljon a pszichológus.

Az olimpia alatt akár éjjel is fordulhattak hozzá a sportolók, a hétköznapokban ez ritkább. Lénárt Agota kiemelte, hogy ősztől szorosabbra kell fűzni a sportpszichológusi munkát az élsportolókkal.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×