Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Rogge: Utópia a doppingmentes sport

Utópiának tartja a doppingmentes sportot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Jacques Rogge a BBC-nek adott interjúban úgy fogalmazott: a csalás az emberi természet része.

"A doppingmentes sport általánosságban utópia. Naivnak kell lenni, hogy valaki elhiggye: senki sem fog használni doppingszereket" - mondta a BBC-nek Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A belga sportvezető hangsúlyozta: világszerte 400 millió ember sportol rendszeresen, de nem mindannyian szentek.

"A csalás bele van épülve az emberi természetbe, a dopping az a sport számára, ami a társadalomnak a bűnözés. Mindig szükség lesz rendőrökre, bírákra, börtönökre és szabályokra" - fejtette ki.

A NOB vezetője szólt arról is, hogy hamarosan újra elemeznek mintegy 980, az augusztusi pekingi olimpián doppingvizsgálat céljából levett vér- és vizeletmintát. Korábban a NOB még azt közölte, hogy valamennyi mintát újból elemzik. Az ismételt kontroll célja, hogy kiszűrje a CERA nevű, legújabb generációs doppingszert, valamint az inzulint, az eredményekre néhány hetet várni kell - tette hozzá Jacques Rogge.

A belga sportvezető megismételte azt is, hogy a doppingszerek újabb generációi és a vizsgálatok fejlődése miatt nyolc évig újra és újra megvizsgálhatják a már levett mintákat, éppen ezért a pekingi játékokról a "végső ítéletet" csak 2016-ban lehet kimondani. Az ötkarikás játékokon hat doppingeset történt, valamint függőben van két fehérorosz kalapácsvető ügye, ami miatt egyelőre nem tudni, hogy Pars Krisztián előreléphet-e a második helyre.

Arra a felvetésre, hogy a doppingszerek előállítói mindig fejlesztenek, Rogge azt mondta: orvosként örül ennek, hiszen a gyógyszerek a betegek kezelésére szolgálnak, ám a gond az, hogy ezekkel a sportolók visszaélnek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×