Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
314.5
bux:
150191.53
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nürnberg túlélte az angolokat

A rettegett angol szurkolók különösebb botrány nélkül távoztak Nürnbergből. Azért néhány lopás és bunyó előfordult.

A vártnál kevesebb, "csak" mintegy 50 ezer angol futballdrukker fordult meg a városban, hogy szurkoljanak csapatuk Trinidad és Tobago elleni világbajnoki csoportmérkőzésén. Feltehetőleg a 2-0-ás szigetországi sikernek is köszönhetően - különösebb rendbontás nélkül zajlott le a találkozó.

A rendőrség szóvivője elmondta: a meccs előtt, a belvárosi fieszta során csak néhányszor kellett intézkedniük, három verekedés és hat lopás szerepelt a bűnlajstromban. A Frankenstadionnál 25 angol szurkolót kellett megfékezniük, ők mindenáron be akartak jutni az arénába, de nem volt jegyük, így a kerítésen átmászva próbálták elérni a lelátót.

A helyi Abendzeitung című lap szerint egyébként a feketepiacon 600 eurót (körülbelül 150 ezer forint) is elkértek egy belépőért. A brit szimpatizánsok közül 20 ezer rendelkezett jeggyel, a többiek a stadion tőszomszédságában felállított óriáskivetítőkön nézték meg a találkozót, a szervezők tájékoztatása szerint mintegy 40 ezren voltak a szabadtéri bulin.

Ez a rendezvény is gond nélkül lezajlott, csak a nagy mennyiségű szemét eltakarítása adott munkát a helyieknek. A belvárost egyébként már a pénteki 9 órás munkakezdésre megtisztították, szinte nyoma sem volt az előző napi angol inváziónak és az azzal járó sok hulladéknak.

Horst R. Schmidt, a szervezőbizottság nürnbergi születésű alelnöke a Nürnberger Nachrichten című újságnak azt mondta: nagyon elégedett mindennel, lenyűgöző a helyiek hozzáértése, a frankföldi város eddig jelesre vizsgázott.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×