Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
312.47
bux:
140656.55
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A magyar válogatott nyolc góllal verte Romániát

A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-6-ra győzött Románia ellen a margitszigeti Világkupa harmadik napján, ezzel megnyerte csoportja küzdelmeit.

A kezdet a románoké volt, hiszen a ráúszást követően bő egy percig náluk volt a labda, s a vezetést is megszerezték, sőt Madaras Norbert egyenlítése után "duplán" náluk volt az előny (1-3).

Biros Péter önzetlensége nyomán Madaras volt a felzárkóztató embere is a csapatnak, majd Kiss Gergely értékesített egy büntetőt, és pazar ejtéssel először juttatta vezetéshez a magyar együttest (4-3). Egyenlítés után aztán újfent Madaras balja "működött előírásszerűen" (5-4).

A második nyolc percben a nemcsak szívósan, de jól is játszó románok megint betaláltak, majd Kásás Tamás távoli suhintása jelentett újfent hazai vezetést (6-5). Szívós Márton még látványosabb gólt ért el: a kapufáról lecsorgó labdát földobta, majd a hálóba "röptézte", aztán a nyolcadik magyar találatot megint Kásás jegyezte (8-5).

Molnár Tamás erőszakos centerprodukciója vezette be a harmadik játékrészt, aki szó szerint a hálóba küzdötte a labdát (9-5). Ebben a negyedben láthatta a szép számú közönség az addigi legszebb magyar támadást: a tökéletesen megvalósított emberelőnyös akció végén Fodor Rajmund mondhatta ki a "végszót" (10-5). Ezután Biros - Kiss álompassza után - átejtette a román kapust (11-5).

A befejező szakaszban viszont már békésen csordogáltak az események, ekkor Kásás elhibázott büntetője volt a "csúcspont".

Az újabb ötméteres viszont már nem maradt ki: Biros a csapatkapitánynál pontosabban célzott. Az erejével a hajrára elkészülő rivális is összehozott még egy gólt a második félidőben remekül működő magyar védelemmel szemben, a kegyelemdöfést azonban Kiss Csaba balkezes lökete adta meg (14-6).

Kemény Dénes legénysége mindhárom mérkőzését megnyerve lépett tovább csoportjából egyenesen a szombati elődöntőbe.

Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×