Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A 70 éves Török Ádám fuvolista, énekes dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere egy budapesti kávézóban, ahol interjút adott az MTI újságírójának 2018. február 20-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

"Kelj fel, ébredj fel" - özvegye karjai között lelt örök nyugalomra Török Ádám

A magyar progresszív rock és jazzrock kiemelkedő alakját álmában érte a halál.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, 75 éves korában elhunyt Török Ádám zenész, a Mini együttes alapítója és frontembere.

Özvegye megtörten nyilatkozott a Blikknek: „Keresem a szavakat, s keresem a kapaszkodót is az életben. Látom magam előtt Ádám arcát, ahogy rám mosolyog. Néhány órája történt, de olyan, mintha egy másik világban éltük volna át a pillanatot. Hétfő este azt mondta nekem: milyen jó, hogy mi vagyunk egymásnak, s hogy ilyen harmóniában, boldogságban tudunk élni. Aztán megcsókoltuk egymást. Éjszaka arra ébredtem, hogy valamilyen furcsa hangot hallok. Nem tudom miért, de azonnal rossz érzés fogott el.”

„Odaugrottam, szólítgattam, simogattam, csókolgattam, és szinte kiabáltam, hogy »kelj fel, ébredj fel!« De már nem mozdult. Hívtam a mentőt, akik mondták, mit kell csinálnom, amíg kiérkezik a kocsi. Húsz percig próbáltam újraéleszteni azt az embert, akit a világon a legjobban szerettem (…) Ádám a karjaim között halt meg. Egyszer azt mondta, álmában szeretne elmenni. Olyan nyugodt volt az arca, soha nem fogom elfelejteni. Reggel óta csörög a telefonom, meglett férfiak sírnak és búcsúztatják Török Ádámot” – fogalmazott az asszony a lapnak, amely több zenészkollégát is megszólaltatott a gyászeset kapcsán.

Török Ádámra emlékezik a közmédia

Április 18-án 21 óra 15 perctől az M2 Petőfi TV ismétlésben adja a Magas és Mély című műsorának Török Ádámról szóló epizódját, amelyben az énekes életének fordulópontjairól mesélt. A Jazz Akusztik: Török Ádám koncertet április 21-én 21 óra 15 perctől tűzi műsorára a csatorna. A Petőfi Rádióban a kedden 20 órakor kezdődő Petőfi Kultban szintén megemlékeznek róla.

Az M5 kulturális csatorna kedden 19 óra 5 perctől ismétli a Kontúr című portréműsort, amelyben Török Ádámmal kivételes életútjáról beszélgettek. A Duna 23 óra 5 perctől ismét műsorára tűzi a Hogy volt?! - Török Ádám és a Mini című epizódját, amelyben legismertebb dalaik, a Gőzhajó és a Vissza a városba történetét is megosztotta a nézőkkel. A Duna World szerdán 17 óra 30 perctől a Török Ádámról szóló Hogy volt?! című műsorral csatlakozik a megemlékezéshez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×