Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Mácsai Pál, a színház igazgatója beszél a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülés előtt tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Örkény István Színházban 2017. szeptember 26-án. Az eseményen átadták a színház felújított nézőterét.
Nyitókép: Mohai Balázs

A színházi büfébe csábítja a nézőket az Örkény Színház

Tizenkét produkciót láthat streamelve decemberben az Örkény István Színház közönsége. A teátrum igazgatója az InfoRádiónak elmondta: rendhagyó szilveszteri műsorral is készülnek, amelyben a társulat színészei mesélnek majd pályájuk legemlékezetesebb pillanatairól.

A streamelt nagyszínpadi produkciók között megtalálható – mások mellett – a Csoda és Kósza gyerekelőadás, a Kiváló dolgozók, amely az első részvételi előadás lesz az Örkény Színházban, illetve kőszínházban Budapesten, ahol civilek szerepelnek a színészek mellett, az úgynevezett segítő szakmák képviselői, a szülésznőtől a bábáig. Továbbá az Anyám tyúkja 1. és 2., A Hattyú, az Édes Anna és az Azt meséld el, Pista!, illetve a Zűrzavar 2045 előadás is színre kerül. Valamint szilveszter napján egy egyszeri és egyedi előadás: a Színészbüfé/Büfészínész, ahol a társulat 14 tagja azokat az emlékeit eleveníti föl, amiből valamit tanult az életről vagy a szakmáról – ismertette az InfoRádióban Mácsai Pál.

Reményei szerint a darab sok nevetéssel, derűvel és némi tanulsággal, esetleg megrendüléssel, meghatódással fog szolgálni, vagyis mindaz, ami a színpadon megtörténhet, meg is történik. Az színházigazgató azt is elárulta, ő is színpadra áll, sőt, házigazdaként fog „tündökölni” a szilveszteri előadásban, derűt hozva a mostani félelemmel, szorongással, magánnyal és bezártságérzettel terhes időszakban.

Az Örkény Színház vezetője hozzátette: a fellépők a történeteiket egyedül vele fogják előre megosztani, tehát egymás között sem lesznek ismertek, hogy spontán tudjanak rá reagálni, mintha valóban egy színházi büfében lenne az ember. Az viszont biztos, hogy Mácsai Pál föl fogja idézni az Őze Lajossal való találkozását, és nagy valószínűséggel a Garas Dezsővel, Darvas Ivánnal, esetleg Tolnai Klárival történt megismerkedését is.

A stúdiószínházban látható lesz a – George Orwell 1984 című regénye alapján feldolgozott – '84 című előadás, továbbá a Diggerdriver című monodráma Epres Attila elővezetésében, és A lélek legszebb éjszakája, amely szintén egy kortárs magyar darab.

Mácsai Pál a streameléssel kapcsolatban megjegyezte, nagyon érdekes ezt az egynegyedrészt kényszer és háromnegyedrészt élvezetes inspirációhelyzetet kortársként követnie, amikor a színházi munka így át tud tevődni online felületre. Amit a néző otthon lát, hasonlíthat némiképp egy tévéközvetítésre, mégis teljesen más. A tévéközvetítés ugyanis nagyjából a tizedik sor távolságába ülteti le az otthoni nézőt, míg a stream az első sorba, sőt, gyakorta a színpadra – magyarázta a színházigazgató, példaként említve a '84-et, amely során csak a színpadon hat kamera van, néha a színészek kezében. Mindezek miatt ritka és izgalmas jelleget kap az előadást, amit világszerte bárki megtekinthet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×