eur:
400.97
usd:
371.69
bux:
92209.11
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Sárközi Mátyás József Attila-díjas író megnyitja a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok központi rendezvényét Budapesten, a Vörösmarty téren 2015. június 4-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kötet jelenik meg Sárközi Mátyás egyedülálló levelezéséből

A Kortárs Kiadónál jelent meg Sárközi Mátyás Ládafia-történelem című könyve.

„Amikor Bajorországban éltem, egy antik kereskedésben megláttam egy hatalmas, festett paraszt ládát, ami teljesen olyan volt mint egy magyar tulipános láda, csak nem tulipános voltak az oldalán, hanem kis rózsacsokrok: zöld, piros, sárga. Népi darab, bajor, körülbelül százötven éves népi bútor” – mesélt az InfoRádiónak Sárközi Mátyás József Attila-díjas író a kötet címadó szimbólumáról. A ládát megvette, magával vitte Londonba, ma is

ott áll dolgozószobája sarkában, tele levelezésivel, papírjaival és okmányaival.

A szerző szerint ezek mind olyan iratok, melyek az utókor számára mondanivalóval bírnak. „Valamikor tényleg egy levéltárba vagy a Széchenyi Könyvtárba kell kerülniük” – fogalmazott.

Elmondása szerint Angliában töltött hatvan éve alatt rengeteg emberrel levelezett „mint emigráns”. „Többek közt például azért, mert az amerikaiak egyszer kitalálták, hogy ők föllazítják a Kádár-korszak magyar értelmiségét, és könyvosztogató propaganda- és reklámhadjáratot indítottak a kommunista rendszer ellen. És én voltam az amerikai könyvosztogató” – árulta el Sárközi Mátyás. Ez azt jelentette, hogy – akár ösztöndíjasként vagy csereíróként – Angliába érkező magyarokat kellett felkeresnie, és megkérnie arra, hogy emigráns magyar könyveket, irodalmi folyóiratokat vigyen Magyarországra.

„Rengeteg emberrel találkoztam, nagy emberekkel is, mint Illyés Gyula vagy Ottlik Géza,

és kis emberekkel is, diákokkal. Ezekkel én mind baráti kapcsolatban maradtam” – emelte ki az író. A velük folytatott levelezésekből állította össze Ládafia-történelem című könyvét.

A Magyarországot 1956-ban elhagyó szerző a levelekből értesült a hazai fejleményekről, ez volt az egyetlen hírforrása. Miután Angliába érkezett, egy ideig menekülttáborban élt, majd ösztöndíjas diákként grafikusként végzett. Ekkor édesanyján kívül Vargyas Lajos néprajztudóssal levelezett, aki akkor Németországban tanult, ahonnan gond nélkül megírhatta, mi történik Magyarországon, például a Bibó István körül zajló eseményeket. Király Béla pedig arról írt neki, hogy Kéthly Annával mit mondtak az ENSZ előtt az 1956. október 23-a utáni magyarországi helyzetről.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt
kormányinfó

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 12:10
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×