Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Népzenei programot indít az NKA

A népzenei kultúra támogatását célzó programot indít 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Halmos Béla Program induló keretösszege 150 millió forint lehet.

A Fölszállott a páva tehetségkutató és a Cseh Tamás könnyűzenei program sikeréből adódott az a következtetés, hogy a népzenei kultúrát is érdemes hasonló módon támogatni - mondta kedden Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke.

Hozzátette: a magyar népzenei és táncházi mozgalom ikonikus alakjáról elnevezett Halmos Béla Program célja nemcsak a magyarországi, hanem a Kárpát-medencei népzenei kultúra támogatása.

Doncsev András, az NKA alelnöke közölte: a Halmos Béla Programot széles körű szakmai egyeztetés után indítják el. A tervezett keret 150 millió forint, ha azonban a közös jogkezelőktől a vártnál több bevétele származik a kulturális alapnak, ez az összeg magasabb is lehet.

A projekt nyolc alprogramja a hazai és határon túli táncházak, népzenei és folkklubok támogatása; a népzenei és világzenei szólisták népszerűsítésének, portfólió-kialakításának elősegítése; a nemzetközi jelenlét erősítése; a vidéki és határon túli népzenei és világzenei koncertek, turnék megvalósítása; Kárpát-medencei zenei fesztiválok és kulturális rendezvények népzenei és világzenei programjának támogatása; a tematikus médiaműhelyek támogatása; a néptáncegyüttesek produkciói népzenei kíséretének támogatása, valamint a népdaloktatás fejlesztése, oktatási anyagok megvalósítása lesz.

Doncsev András hangsúlyozta, hogy az NKA fontos célja a fiatal tehetségek segítése, ezért a Felszállott a páva mozgalmat idén 50 millió forinttal, a Virtuózok programot ugyanennyivel, míg a Várkert Bazár Virtuózok című interaktív kiállítását 10 millióval támogatta a kulturális alap.

A második Cseh Tamás Programnak is vannak még le nem zárult pályázatai - emlékeztetett az NKA alelnöke.

Balog Zoltán újságírói kérdésre elmondta, hogy az a NKA új összetételű Nagybizottsága február végére áll fel, és április 1-jén lép munkába, a szakmai kollégiumok azonban már korábban megkezdhetik működésüket. "Azon leszünk, hogy ne legyen törés az NKA munkájában" az új szervezeti struktúra felállásával - hangsúlyozta.

A miniszter kiemelte: ahol szükséges volt, ott a régi kollégiumok még kiírták a 2016-os pályázatokat.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×