Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Kertész Imrét köszönti 86. születésnapján a kormányzat

Közleményben köszönti Kertész Imrét 86. születésnapja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága, amelyben kiemelik: az író munkásságának jelentőségét a magyar kultúra számára nem csupán a Sorstalanság című regényért kapott irodalmi Nobel-díj adja, hanem példaértékű emberi helytállása, bátor hangja, művészi őszintesége is.

A kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorsát elemző írásaival, valamint a diktatúra lélekrombolásának és következményeinek szubjektív élményként a világ más részeibe való eljuttatásával Kertész Imre felbecsülhetetlen értékű munkát végez - olvasható a közleményben.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Sorstalanság című regénye 1975-ben jelent meg, de csupán 2002-es Nobel-díja után vált világszerte ismertté.

A regény folytatásaként jelentek meg A kudarc (1988) és a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) című kötetek, míg a Sorstalanságból Koltai Lajos 2005-ben rendezett filmadaptációt Ennio Morricone zenéjével. A rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről ad képet Kertész Imre 2003-as Felszámolás című könyve. 2006-ban K. dosszié címmel önéletrajzi dialógusregénye jelent meg, A végső kocsma című kötetét 2014-ben vehette kézbe az olvasóközönség.

Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal, 1997-ben Kossuth-díjjal, 2000-ben a Herder-díjjal és a Die Welt irodalmi díjával, 2001-ben a német Becsületrenddel tüntették ki. 2002-ben Nobel-díjat kapott. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adományozták neki, 2014. augusztus 20-án a Magyar Szent István Rendet adta át Kertész Imrének Áder János köztársasági elnök - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×