eur:
395.39
usd:
366.42
bux:
65496.49
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kizárták a kínai filmet az Oscar-mezőnyből

Jean-Jacques Annaud francia filmrendező döbbenetének adott hangot amiatt, hogy Kína kénytelen volt visszavonni a francia koprodukcióban készült Farkastotem című háromdimenziós alkotását a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyéből, mivel a film nem felelt meg az amerikai filmakadémia előírásainak.

Az amerikai filmakadémia illetékesei azzal indokolták a világhírű francia filmrendező filmjének kizárását, hogy kevés a kínai nemzetiségű filmes a koprodukció kreatív személyzetének soraiban, és ezáltal nem felel meg a nevezési szabályoknak.

"Filmünk egy kínai bestseller regény adaptációja, a színészek valamennyien kínaiak, mandarin és mongol nyelven, azaz Kínában használt két nyelven beszélnek, és a történet teljes egészében kínai. Döbbentem fogadtam a döntést" - hangoztatta Annaud az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

A film mintegy 40 millió dollárba (11 milliárd forintba) került, amelynek 80 százalékát Kína finanszírozta. A produkció az állami fenntartású China Film Group támogatásával született. A Farkastotem, amely a 71 éves francai filmrendező 13. nagyjátékfilmje, Kína északi részén, Belső-Mongóliában játszódik a kulturális forradalom idején. Lü Csia-min kínai író 2004-ben kiadott azonos című, nagy sikerű regényét adaptálták, az életrajzi ihletésű mű a ma már hatvanas évei végén járó író életének azt a korszakát idézi fel, amelyet a mongóliai pusztán kellett eltöltenie a kulturális forradalom évei alatt.

A kínai hatóságok szeptemberben döntöttek a Farkastotem nevezéséről, a döntést egyes kínai filmes körök fogcsikorgatva fogadták.

Annaud elmondta, hogy október 9-én értesült a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-mezőnyéből való kizárásáról, egy "kedves hangú, de zavaros levélből", amelyet Mark Johnson az illetékes Oscar-bizottság elnöke írt.

A francia rendező szerint az amerikai testület azzal indokolta döntését, hogy a film kreatív stábjának többsége nem kínai, a technikai személyzet stábja - a rendező, a két forgatókönyvíró, a producerek egyike, a fő operatőr és a zeneszerző - szintén nem kínai.

"Tréfát űznek velem, azt állítják, hogy nagy francia csapattal dolgoztunk, hét francia vett részt a munkálatokban. És 600 kínai nem beszélve a színészekről és az utómunkálatokban részt vevő kétezer emberről, valamennyien kínaiak" - háborgott Annaud.

A kínai filmiroda az utolsó pillanatban új nevezést küldött, a Go Away Mr. Tumor című komédiát, amely azt mutatja be, miként birkózik meg rákbetegségével egy optimista nő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×