Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke

Világszenzáció a Fővárosi Nagycirkuszban

Különböző artista és egyensúlyozó produkciók mellett kis- és nagymacskák is szerepelnek a Fővárosi Nagycirkusz hétvégén debütáló Balance című műsorában. A szombaton cirkuszfelvonulással kísért előadásról és a kapcsolódó programokról Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója beszélt az InfoRádiónak.

"Keressük, hogy van-e társadalmi üzenete, van-e mondandója a cirkuszművészetnek, nem csak mint szórakoztatás, és csupa olyan számot válogattunk össze ebbe a műsorba, amely az egyensúlyról, a balanszról szól" - mondta Fekete Péter az InfoRádiónak.

Egyensúlyról önmagunkkal, a társunkkal, a tárgyakkal, az állatokkal, a körülöttünk lévő világ dolgaival kapcsolatban, tette hozzá a miniszteri biztos.

A műsorban többek közt a Gerling csoport igazi világszámot hajt végre. Az amerikai légtornász-csoportot már az előző műsorban is láthatta a közönség, olyan sikeres volt a műsoruk és annyira megszerették őket, hogy a cirkusz meghosszabbította a szerződésüket.

"Minden műsorunkban szeretnénk megszólítani egy-egy csoportot, hoztunk például egy kosárlabdaszámot, ahol 8 percen keresztül tíz fiatal szaltózva labdazsonglőrködik és hajigálja a kosárpalánkra a labdát" - mondta Fekete Péter.

Úgy gondolják, hogy a fiatal kosaras nemzedéket ez a műsorszám érdekelni fogja. A cirkusz előtt felállított kosárpalánkra is dobhatnak a nézők és belépőkedvezményt nyerhetnek.

"Hisszük és bízunk benne, hogy jönni fognak a fiatal kosarasok az előadást megnézni" - fogalmazott a miniszteri biztos.

"Mit neked cirkusz" címmel társadalmi vitát is kezdeményeznek. A kérdés: kinek mit jelent a cirkusz? Minden hónap első hétfőjén egy kávézóban ingyenes beszélgetést tartanak, ahol műsorszámokat lehet nézni és vendégművészek lépnek fel. A komolyzenével, a filmmel, a képzőművészettel, az irodalommal egy porondon mutatják meg az artistaművészeket, és beszélgetnek különböző témákról.

Október első hétfője az egyensúlyról fog szólni, a gazdasági, a lelki, a belső egyensúlyról. Egy hónap múlva novemberben az állatok helyzetéről terveznek vitát, a kérdés az lesz: van-e keresnivalója állatnak a cirkuszban?

A Balance című műsor felvonulással érkezik meg a cirkuszba, szombat délelőtt két darut visznek a Hősök terére, kifeszítenek 8 méter magasan egy kötelet, és a Gerling csoportot végigengedik rajta. Várnak mindenkit, aki szeretne részese lenni a világszenzációnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×