Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Virágkarnevál - Értéksziget a debreceni Nagyerdőben

Értéksziget néven tradicionális termékbemutató kezdődött a debreceni karneváli hét nyitónapján, szombaton este a debreceni Nagyerdőben: a virágkarneváli programsorozatban most első alkalommal mutatják be a hajdú-bihari értéktárban szereplő termékeket és a helyi hagyományokat.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: szeretnék, ha a virágkarnevál Magyarország legnagyobb kulturális rendezvénye lenne.

Ennek érdekében minden évben bővül a programkínálat, ilyen újdonság az idén először megrendezett Értéksziget, amelyen régi debreceni mesterségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, mint például a gubakészítés és a fazekasság - emelte ki a polgármester.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke bejelentette: 14 település mutatkozik be hagyományos termékeivel az Értékszigeten, a Békás tó partján felállított pavilonokban.

A politikus elmondta: kiadványban foglalták össze a hajdú-bihari értékeket, s minden vendéget, aki megszáll Debrecenben, illetve Hajdúszoboszlón - ezen a két településen van a legtöbb szállodai hely a megyében -, arra biztatnak, töltsenek egy-egy délutánt a megye kisebb településein is, ismerkedjenek meg az ottani értékekkel. "A vidékiek hihetetlenül közvetlen és vendégszerető emberek" - tette hozzá Pajna Zoltán.

Az Értékszigeten Hajdú-Bihar megye települései közül Álmosd, Balmazújváros, Debrecen, Derecske, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Létavértes, Mikepércs, Nyíradony, Püspökladány, Vámospércs mutatja meg a helyi értéktárakban már lajstromba vett értékeit.

Debrecen például a páros kolbászt és a gubát (a tiszta magyar juh gyapjából készült ruhadarabot), Balmazújváros a híres Mihalkó kalapot, Nyíradony a mézes gazdák termékeit, Hajdúböszörmény bőrdíszműves termékeit és kemencés süteményeit mutatja a debreceni Értékszigeten, ahol bemutatkoznak a települések művészeti csoportjai is.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×