Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.87
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ötvenhárom porta lesz látogatható az Õrségben

Több mint félszáz porta nyitja meg kapuit a látogatók előtt augusztus 9. és 20. között a Hétrétország - a szerek és porták köztiválja című program keretében Vas megyében, az Õrségben.

A programok tizenegy napon át reggeltől estig tartanak, az előre jelzett időpontokban huszonegy őrségi településen ötvenhárom nyitott portára látogathatnak el az érdeklődők - mondta el a rendezvény főszervezője az MTI-nek.

Sülyi Péter hozzáfűzte: a vidéki udvarházakban a városi emberek számos újdonsággal találkozhatnak; beléphetnek például a magánházakba, a kézművesek műhelyeibe, az Õrségben élő képzőművészek műtermeibe, és megismerkedhetnek állattartók, gazdálkodók munkájával is.

A kézműveseknél a régi mesterségeket, például az agyagmegmunkálást (az Õrség a fazekasairól is híres) vagy akár a kóckötést is ki lehet próbálni. Népszerűek az állatsimogatók, egy másik portán kaktuszgyűjtő mutatja be ritkaságnak számító növényeit, és lesznek, akik a falu történetéről, hagyományairól mesélnek majd - ismertette Sülyi Péter.

A programsorozat könnyű- és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, mozifilmek vetítésével egészül ki. A köztiválra a tradíciókat és a hagyományok megújítását képviselő, népszerű, közismert előadókat hívtak meg. A határon túli szereplők többsége a Felvidékről érkezik; Écsi Gyöngyi a meseszínházát mutatja be, a Csavar Színház népmesés produkcióval lép fel, Gaál Tamás pedig Villon-estet tart.

A tizenharmadik Hétrétország köztiválon jubileumukat ünneplő együttesek, társulatok is fellépnek. A Versszínház például tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a köztivál központjának számító Õriszentpéteren. A társulat augusztus 19-én Petőfi Sándor-előadást mutat be, majd az est Ferenczi György és a Rackák vendége, Fekete-Kovács Kornél és Petruska András fellépésével folytatódik - emelte ki a főszervező.

A rendezvénysorozat nyitányaként (augusztus 10-én) a Neil Young amerikai rockklasszikus dalait éneklő, tízéves Neil Young Sétány lép fel Õriszentpéteren. Rátóti Zoltán, Huzella Péter, Tóth István és Jeney Szilveszter előadásában Sülyi Péter dalfordításait hallhatja a közönség. A programsorozat utolsó fellépője a harminc esztendővel ezelőtt megalakult Makám zenekar lesz.

A köztivál teljes programja a http://hetretorszag.hu honlapon érhető el.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×