Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Spinoza Zsidó Fesztivál szeptemberben

Budapest egy hónapon át a zsidó kultúra fővárosa lesz: a Zsidó Nyári Fesztivál után szeptember 8-tól két héten át a Spinoza Színház fesztiválja várja a látogatókat, akik színházi, filmes, kabaré-, irodalmi és zenei produkciók, valamint tudományos előadások révén kaphatnak ízelítőt a zsidó kultúrából.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programok sora Heller Ágnes estjével kezdődik. A fesztivál második napján a decemberben elhunyt Bächer Iván politikai kabaréját láthatja a közönség Az én zsidó kabarém címmel. A pesti kabaré hanyatlásáról és túléléséről szóló előadás műsorra tűzésével az író szellemi hagyatékának állítanak emléket. A produkcióban Fesztbaum Béla, Eszes Fruzsina és Rácz Attila játszik.

A Címzett ismeretlen címmel Kulka János, László Zsolt és Pető Kata szereplésével látható előadás, amelynek alapja két barát levélváltása. A darabbeli leveleket Los Angelesben, illetve Németországban írják 1932-34 között, a levélváltás megmutatja, miként zúz szét egy barátságot a 20. század legsötétebb időszaka.

A fesztivál közönsége láthatja a Rose című monodrámát is, amelyben Rose, az idős zsidó nő mondja el életét. A Ilan Eldad rendezte előadást Vári Éva játssza. Székhelyi József rendezésében és szereplésével a Karinthy, a Frici című produkciót is műsorra tűzik. A darab a Kohn-család története és egyben korrajz is. Én, Királyhegyi! címmel az 1900-ban született Királyhegyi Pál humorista alakját megidéző kabarét láthat a közönség.

A színpadról száműzött dizőz, Heltai Jenő és Szép Ernő megzenésített verseinek ünnepelt előadója, Sólyom Janka élete elevenedik meg a Ki volt Sólyom Janka? című produkcióban szeptember 15-én. Az előadást Czeizel Gábor rendezte, akinek egy másik színrevitele, a Spinoza és Rembrandt című zenés játék is helyet kapott a programban.

Van-e a zsidóknak külön történelme? címmel Ungvári Tamás estjére várják a nézőket. Gettó-melódiák címmel Klein Judit énekesnő előadásában jiddis dalok és sanzonok hangzanak el a Spinoza fesztiválján, amelynek programján Zsolnai Júlia Én nem vagyok magyar? című produkciója is szerepel.

A fesztiválon nagy hangsúlyt kapnak a dokumentumfilmek. A Radó Gyula által készített, Schwarcz Sándor Debrecenje című portréfilmet, valamint a Hogyan mondd el fiadnak...? című filmet - amelyben 2005-ben az akkor kilencvenöt éves Fejtő Ferenc beszél - is levetítik.

Szeptember 20-án délután látható a rendező Rézbánya Borban című, Radnóti Miklós emlékére készült dokumentumfilmje. A szerbiai Bor rézbányáiba hurcolt mintegy 6000 magyar zsidó sorsáról, életéről, haláláról szóló filmben hét bori munkaszolgálatos mondja el élete történetét.

A fesztiválon bemutatják a Nemes László író-műfordítóról szóló Légüres térben című dokumentumfilmet, amelynek rendező-operatőre Solymos Tamás, valamint Szenes Hanna - Anikó címmel Dénes Gábor filmjét is láthatják az érdeklődők. Istenhit Auschwitz után? címmel Balázs Gábor eszmetörténész, Talmud, Tóra és a többiek címmel pedig Gábor György tart előadást.

A fesztiválon klezmer-koncertek, irodalmi előadások is várják a nézőket.

Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×