Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Dalai Láma: a túlzottan én-központú emberek sokkal nagyobb valószínűséggel esnek át szívinfarktuson

Az egészséget károsító érzelmeknek nevezte a haragot, a gyűlöletet és a félelmet a dalai láma. A tibeti buddhisták első számú vallási vezetője Budapesten, a zsúfolásig megtelt Papp László Sportarénában tartott előadásában orvosi kutatásokra hivatkozva hangsúlyozta: a túlzottan én-központú emberek sokkal nagyobb valószínűséggel esnek át szívinfarktuson és a mindennapi élet is nehezebb számukra.

Az idén 75 éves dalai láma Együttérzés: a boldogság művészete című tanításában úgy fogalmazott: a düh, a harag elhomályosítják a tisztánlátást, de a másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez mégis pozitív hozzáállással, őszinte bizalommal kell közelíteni. Mint mondta: az igazi emberi érték az önzetlenül viszonyulás másokhoz és szerinte minden embernek a boldogságérzet adja meg a biztonságérzetét.

A dalai láma holnap délelőtt ellátogat a parlamentbe, később találkozik Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, és felkeresi a budapesti Közép-Európai Egyetemet is, majd kedden a németországi Passauba utazik. A dalai láma hetedszer jár Magyarországon, legutóbb 10 évvel ezelőtt látogatott ide.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A halálos közúti baleseteket egyre nagyobb arányban autópályán okozzák Magyarországon

A halálos közúti baleseteket egyre nagyobb arányban autópályán okozzák Magyarországon

Tavaly 415-en haltak meg közel 14 600 közúti balesetben Magyarországon. Míg 2024-hez képest csak hajszálnyival csökkent a balesetek száma, ezek közül 7%-kal kevesebb volt végzetes valamelyik résztvevő számára. A következőkben úttípus (autópálya, autóút, stb.) és kimenet (halálos, súlyos, illetve könnyű sérülés) szerinti bontásban mutatjuk a legfrissebb baleseti statisztikákat. Következő cikkünkben a balesetek okozóira fókuszálunk. Elöljáróban annyit, hogy az elektromos rollerek immár ezernél is több, személyi sérüléssel járó balesetet okoztak, ami 2,7-szer annyi, mint egy évvel korábban. A kerékpáros balesetek száma megduplázódott, az elektromos kerékpároknál pedig még ennél is nagyobb növekedést látunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×