Infostart.hu
eur:
387.68
usd:
335.83
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

'56 után kis híján beszervezték a letartóztatott Kőszeg Ferencet

K. történetei címmel jelent meg Kőszeg Ferencnek, a kommunista diktatúra demokratikus ellenzéke prominens alakjának, a Beszélő egykori főszerkesztőjének önéletrajzi ihletésű kötete. Mint ezzel kapcsolatban az InfoRádiónak elmondta: hajszálon múlt, hogy nem sikerült őt beszervezni. Kőszeg Ferenc 70 éves.

Kőszeg Ferenc szerkesztő, tanár, politikus önéletrajzi publicisztikáiból 70. születésnapja alkalmából jelent meg gyűjteményes kötet "K. történetei" címmel. A könyv elején két hosszabb írás '56-57-ről szól, amikor Kőszeg Ferenc még 16-17 éves volt. A szerző ezzel kapcsolatban elmondta: egész életére meghatározó élmény volt, hogy szemtanúja volt a forradalomnak.

"A létező szocializmussal való szakításom november 4-re tehető" - jelentette ki. '57-ben röpcédulaterjesztés miatt letartóztatták, és két hónapot vizsgálati fogságban töltött. Megpróbálták beszervezni, de ennek ellenállt - habár mint mondta, egy hajszálon múlt, hogy nem engedett.

Hozzátette: akár kritikát, akár publicisztikát írt, mindig voltak benne személyes elemek, és többen is bíztatták arra, hogy önéletrajzi írásokat is közöljön. A előzmény pedig az volt, hogy a Magyar Narancs felkérte: három hetente írjon a lapba történeteket. Így jött létre a "K. történetei" sorozata. Kőszeg Ferenc megjegyezte: hatott rá Kafka és az ő hőse, Jozef K., de elsősorban ez csak a kezdőbetűkkel való játék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×