Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
312.5
bux:
147542.85
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária
Orosz zászló lengedezik a Kreml épületén.
Nyitókép: Getty Images/Sergey Kucherov

Itt a Kreml bejelentése a Török Áramlat elleni szabotázsakció kapcsán

Nincs kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy ki állhat a Török Áramlat szerbiai szakasza elleni támadási kísérletek mögött, azonban feltételezhető, hogy Kijevnek köze van ehhez - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak Moszkvában.

„Egyelőre nincsenek kéteséget kizáró bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy ki állhat az európai területen elkövetett támadási kísérletek mögött, amelyek ezt a rendkívül fontos energiaellátó artériát érintik, amely jelenleg nagyon feszült üzemmódban működik” – mondta a Kreml szóvivője.

„Korábban, mint tudjuk, a kijevi rezsim közvetlenül részt vett ilyen szabotázscselekményekben a kritikus energiainfrastruktúra ellen, ezért nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy ezúttal is felfedezik majd a kijevi rezsim beavatkozásának valamilyen nyomait” – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a Kék Áramlat és a Török Áramlat infrastruktúrájának egyes szakaszai ellen már többször történtek támadások, és az utóbbi gázvezeték körüli helyzetet potenciálisan nagyon veszélyesnek nevezte. Közölte, hogy Moszkva megteszi a szükséges intézkedéseket a vezetékekinfrastruktúrájának biztonsága érdekében.

„Reméljük, hogy Magyarország és Szerbia is intézkedéseket fog hozni annak érdekében, hogy megpróbálja minimalizálni az ezeket a gázvezetékeket fenyegető veszélyt” – hangoztatta.

Kifejezte Moszkva reményét, hogy a közelmúltban Ankarában folytatott tárgyalások során rámutattak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy elfogadhatatlanok az agresszív cselekmények Török Áramlat és a Kék Áramlat ellen.

Az ukrajnai rendezés ügyére kitérve azt mondta, a Kremlnek nincs tudomása róla, hogy Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember, Donald Trump amerikai elnök veje húsvét után Kijevbe készülne utazni. Megismételte, hogy az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások jelenleg szünetelnek, és hogy háromoldalú formátumban nehéz összeülni, mivel az Egyesült Államoknak sok más dolga van. Hozzátette, hogy Oroszország és Ukrajna továbbra is kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, és a saját csatornáin keresztül információcserét folytat.

Az iráni konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy a Kreml látta Trump elnök Iránhoz címzett új fenyegetéseit, de nem kívánja kommentálni őket. Peszkov szerint az Irán elleni agresszió oda vezetett, hogy a feszültség a Közel-Keleten tovább erősödik,

gyakorlatilag most az egész régió „lángokban áll”.

Felidézte, hogy Moszkva már a harcok megkezdése előtt arra figyelmeztetett, hogy a közel-keleti konfliktus eszkalálódása súlyos negatív következményekkel fog járni a globális gazdaságra nézve.

Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×