Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
325.65
bux:
142447.8
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Pixabay

Meghalt a tanárnő, aki az égő iskolából mentette a diákjait

A hős tanárnő szinte az egész testén megégett, miközben húsz gyereket kimentett az épületből, amit a lezuhanó vadászgép döntött romba.

Meghalt a repülőgép-katasztrófa után a diákjait az égő romok közül mentő bangladesi tanárnő írja a BBC híradása nyomán a hvg.hu.

Mahreen Chowdhury 20 diákot menekített ki az égő épületből. Halálos ágyán azt mondta férjének: „Ők az én gyerekeim is voltak.”

Mint arról az Infostart is beszámolt, iskola és kollégium épületébe csapódott a bangladesi légierő egy gyakorlógépe július 21-én Dakkában. Az F7-es harci repülő pilótája hiába próbálta elkerülni a lakott területet. A legutóbbi információk szerint 30 halottja és több mint 170 sérültje van a tragédiának.

Az akkor éppen az iskola bejáratánál tartózkodó tanárnő látta, hogy sok növendék rekedt a tüzes rommá vált iskola termeiben, ezért visszarohant, hogy akinek csak tud, segítsen kimenekülni. Férje a sajtónak elmondta, a mentőktől tudta meg, tanár felesége is súlyosan megsérült. A kórházba sietve még öntudatánál találta feleségét.

A gyerekeket hősiesen mentő tanár az orvosi ellátás ellenére még hétfőn belehalt égési sérüléseibe, amelyek az egész testére kiterjedtek.

Azóta már az eset kivizsgálását és az áldozatok családjának kárpótlását követelő tüntetéseknek is vannak sérültjei. A demonstrálókkal szemben könnygázt és hanggránátot is bevetett a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot javasol – az elemző elmondja, hogy állunk

Az IMF adóreformot javasol – az elemző elmondja, hogy állunk

Drasztikus adóreformot javasol a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről. A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint a megállapítások nagy része nem ismeretlen a hazai közgazdászok számára.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×