Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Az Aleksandar Vucic szerb elnök elleni, holnapi korrupcióellenes tüntetésre érkeznek tiltakozók Belgrád belvárosában 2025. március 14-én. A tiltakozások 2024 novemberében kezdődtek, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Autó hajtott a tüntetők közé Belgrádban – videó

Három ember megsérült szombaton Belgrádban, amikor egy autó a sétáló tömegbe hajtott.

A sofőr elmenekült a helyszínről, de a rendőrség gyorsan azonosította és előállította, bár ellenállt az intézkedésnek - írták szerbiai lapok. A Szabad Magyar Szó tudósítása szerint a gyanúsított, az 50 éves M. Z. ki akarta ugyan kerülni a tömeget, de három embert elütött közben, akiket kórházba szállítottak.

A vg.hu az Agenzia Nova alapján azt írta, mind a hárman csak könnyebben sérültek meg. A három sérült közül kettő nő, a harmadik pedig egy húszéves fiatalember. A tömeg a parlament épületéhez tartott tüntetni.

A Portfolio a RIA Novosztyi alapján azt írta, a tüntetés helyszínén mesterlövészek bukkantak fel az épületeken. Az orosz tudósítás beszámolt arról is, hogy a Parlament és az Alkotmánybíróság teteje van tele szerb lövészekkel. Magát a közgyűlés épületét is rendőrök veszik körül.

A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek.

A mostani az elmúlt hónapok legnagyobb megmozdulása lesz, várhatóan délután négykor kezdődik, de már napok óta érkeznek Belgrádba résztvevők. Sokan elszántságukat bizonyítandó gyalog indultak el napokkal ezelőtt más településekről, hogy szombatra Belgrádba érjenek, az ő útjukat is biztosították a rendvédelmi szervek.

A követelések között

  • a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel;
  • szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapokban;
  • továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat;
  • és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, és eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia, majd új miniszterelnököt kell választani, ennek hiányában a jogszabályok szerint előrehozott választásokat kell tartani.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×