eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződés aláírt példányát tartja kezében Berlinben 2021. december 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Párizsba és Brüsszelbe utazik először az új német kancellár

Több tárgyalás is vár Olaf Scholzra.

Párizsban, valamint az európai uniós intézmények és a NATO brüsszeli székhelyén tesz elsőként hivatalos külföldi látogatást az új német kancellár, Olaf Scholz - közölték Berlinben.

Olaf Scholz a kancellári hivatal közleménye szerint pénteken, december 10-én utazik bemutatkozó látogatásra.

A kormányfőt

Párizsban katonai tiszteletadással fogadja Emmanuel Macron

francia elnök. A látogatás a Németország és Franciaország közötti szoros kapcsolatok és barátság kifejezése, a megbeszélések középpontjában kétoldalú, nemzetközi és európai kérdések állnak - írták.

A német kancellár

Brüsszelben találkozik Ursula von der Leyennel,

az Európai Bizottság elnökével és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. Megbeszéléseik elsősorban az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács december közepére tervezett ülésének előkészítését szolgálják.

Olaf Scholz Brüsszelben megbeszélést folytat Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is. A találkozóval kifejezi a szövetség fontosságát a német, az európai és a transzatlanti biztonság fenntartásában - közölte a kancellári hivatal.

Brüsszeli gratuláció

Az Európai Unió intézményeinek vezetői gratuláltak Olaf Scholznak, hogy megválasztották Németország kancellárjának.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében jó munkakezdést kívánt a megválasztott német kancellárnak, és hangsúlyozta, várakozással tekint a bizalmas együttműködés elé "egy erős Európa érdekében".

"Várom, hogy hamarosan találkozzunk Brüsszelben" - tette hozzá von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Unió tagországainak vezetőit tömörítő Tanács elnöke üzenetében úgy fogalmazott: "várom a közös munkát egy erős és szuverén Európáért".

A Tanács elnöke egyúttal köszönetet mondott Angela Merkel korábbi német kancellárnak a sokéves együttműködésért.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szintén Twitter-üzenetben gratulált a német kancellár megválasztásához, és azt írta: sok sikert és szerencsét kíván a Németország és az Európa előtt álló feladatok megoldásához. Az Európai Parlament várakozással tekint a közös munka elé - tette hozzá Sassoli.

Macron Merkelnek is üzent

Emmanuel Macron francia államfő francia és német nyelvű Twitter-üzenetben üdvözölte Olaf Scholz megválasztását német kancellárnak, úgy fogalmazva, hogy mostantól

"a folytatást együtt írjuk" a franciák, a németek és az európaiak számára.

Egy másik üzenetben Emmanuel Macron megköszönte a távozó kancellárnak, Angela Merkelnek, hogy "soha nem felejtette el a történelem tanításait, és annyit tett értünk és velünk, Európa előrelépése érdekében".

Putyin a konstruktív párbeszédben bízik

A konstruktív párbeszéd és a közös munka kialakítása iránti reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában.

A Kreml sajtóosztálya által közzétett dokumentum szerint Putyin mind a kétoldalú, mind a nemzetközi napirend időszerű kérdéseiben törekszik a dialógusra a szociáldemokrata új német kormányfővel.

"Ez kétségtelenül

megfelelne az oroszok és a németek alapvető érdekeinek,

és hozzájárulna a regionális és globális stabilitás és biztonság megszilárdításához" - írta Putyin.

Az orosz vezető táviratot intézett a 16 évi kormányzás után leköszönt Angela Merkel kereszténydemokrata kancellárhoz is, akit tegeződve szólított meg, és további barátságáról biztosította. Putyin kifejezte őszinte háláját "a gyümölcsöző együttműködésért és a kölcsönösen tiszteletteljes párbeszédre készségért". Emlékeztetett rá, hogy a volt kancellárral folyamatos kapcsolatban áll, és vele együtt megpróbált "kiutat találni a legnehezebb helyzetekből is".

"A német kormány élén töltött éveid során kiérdemelten nagy tekintélyre tettél szert Európában és az egész világon. Biztos vagyok benne, hogy az államférfiként és politikusként megszerzett hatalmas tapasztalatodra változatlanul szükség lesz. És természetesen folytatjuk baráti kapcsolatunkat is" - idézte az orosz államfő sajtószolgálata Putyint.

Bővítené az együttműködést Kína

Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált Olaf Scholznak a megválasztásához, és a kínai-német kapcsolatok "új szintjére emelését" szorgalmazta - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A kínai elnök hangsúlyozta: országa kész megszilárdítani és elmélyíteni a kölcsönös bizalmat, valamint bővíteni a különböző területeken kialakított kapcsolatokat és együttműködést Németországgal. Mindehhez alkalmat kínál majd a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel jövőre esedékes, ötvenedik évfordulója - vélekedett.

A kínai elnök emlékeztetett: Kína és Németország között átfogó stratégiai partnerkapcsolat áll fenn, kölcsönös bizalmon alapuló, a mindkét fél számára előnyös, közös alapokon nyugvó együttműködésük pedig kedvező eredményeket hozott a két ország számára.

Üzenetében Hszi kiemelte: a világjárvány hozta, jelentős változások tükrében

Peking és Berlin erősítette a kétoldalú kapcsolattartást

és együttműködést, és közösen támogatta a koronavírus-járvány elleni, globális küzdelmet, valamint a gazdasági helyreállítást, bizonyságot téve felelősségtudatukról.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szintén üdvözölte Scholzot, hangsúlyozva, hogy a kínai-német kapcsolatok a világ legfontosabb kétoldalú kapcsolatai közé tartoznak. A kínai miniszterelnök úgy fogalmazott: készen áll a jó munkakapcsolat kialakítására és fenntartására az új német kancellárral a baráti, és mindkét fél számára előnyös együttműködés elősegítése, valamint az új eredmények elérése érdekében.

Orbán Viktor: új, nyílt sisakos idők jönnek

Orbán Viktor kormányfő hétfői írásában foglalkozott a német helyzettel.

"December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból. A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik" - közölte. "Együtt csináltuk végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést, harcostársak voltunk az Európai Unió egyben tartásáért folyó küzdelemben, és együtt néztük tehetetlenül és eszköztelenül az Európa számára tragikus orosz-ukrán háború kitörését. A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon érezheti magát" - emlékezett a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette: ezt követően jött "a szakadás vagy inkább törés, nyílt törés" 2015-ben, "a migrációs invázió". A kormányfő ezt olyan sérülésként jellemezte, ami "után

már nem lesz olyan a sportoló mozgása, mint amilyen volt",

"rehabilitál, erőlködik, küzd, de inkább csak becsületből, tudja, s egy idő után beismeri, a régi formáját már nem tudja visszanyerni".

A kormányfő úgy folytatta: a migrációs krízis önmagában is komoly próbatétel volt, de "Rubiconná azért vált, mert felfedte a közöttünk lévő mély filozófiai, politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és Németország szerepéről".

"Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé" - sorolta.

A miniszterelnök szerint a kétértelműség, a lopakodó politika és a sodródás korszaka Merkellel befejeződött, most új,

nyílt sisakos idők

jönnek.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×