Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Barcelonai gázolás - A ZDF szerint három német halt meg

A ZDF német televíziós csatorna értesülése szerint három német állampolgár van a csütörtöki barcelonai gázolásos merénylet halálos áldozatai között.

A televízió spanyol belbiztonsági forrásra hivatkozott, de a hír forrását pontosabban nem jelölte meg. Azt leszögezte ugyanakkor, hogy a tettesként gyanúsítottaknak nincs közük Németországhoz.

A spanyol rendőrség szerint egyértelműen terrorista támadásról volt szó azzal a céllal, hogy annyi embert öljenek meg, amennyit csak tudnak.

A támadással kapcsolatban korábban egy robbanás is történt Alcanar településen egy házban. Ott egy vagy két ember meghalt vagy az egyik csak megsebesült.

A két letartóztatott közül egy marokkói, a másik Melilla spanyol észak-afrikai enklávéból való spanyol állampolgár. A térség két különböző városában fogták el őket. Egyikük sem volt azonban a gépkocsi vezetője, de közük volt a merénylethez. A sofőrt még nem sikerült elfogni.

Annak a személynek, akit agyonlőttek, amikor korábban nekiment egy útellenőrző posztnak, vélhetőleg nem volt köze a barcelonai merénylethez.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×