Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A CDU többsége kiáll Merkel mellett

A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) többsége kiáll Angela Merkel pártelnök-kancellár mellett, a német határok pedig nincsenek nyitva - mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora egy pénteki interjúban. Ugyancsak pénteken a Der Spiegel című hírmagazin azt írta, hogy 409 ezer menedékkérő érkezett Németországba a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-ére virradóra hozott döntés óta.

Peter Altmaier a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban elmondta, hogy csaknem 40 éve tagja a CDU-nak, és eddigi tapasztalatai alapján nem tűnik úgy számára, hogy a menekültválság "fölkavart" állapotot idézett volna elő a pártban. Hozzátette, hogy "éles viták" ugyan zajlanak, de ez "egy ilyen témában normális".

Rámutatott, hogy a konzervatív néppártban korábban is gyakran voltak viták a helyes politikai vonalvezetésről, és felidézte, hogy nyáron a görög adósságválság kezelését szolgáló harmadik mentőcsomag ügyében a törvényhozás alsóházában (Bundestag) csaknem hetvenen szavaztak a kormány ellen a CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós partner, a szociáldemokrata párt (SPD) képviselői közül.

A kormány ennek ellenére kitartott álláspontja mellett, amelyet a párt többsége is támogatott - mondta az Angela Merkel bizalmasának számító politikus. Hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a CDU többsége a menekültválság ügyében is kitart a kancellár mellett.

Peter Altmaier sikerként értékelte a péntek hajnalban véget ért brüsszeli uniós csúcs eredményeit. Kiemelte, hogy az uniós tagországok most először alakítottak ki közös "tárgyalási alapot" a menekültválságról Törökországgal folytatandó tárgyalásokhoz.

Most azért kell dolgozni, hogy "emberhez méltó kilátások" nyíljanak a Törökországban élő menekültek előtt, és ne kényszerüljenek arra, hogy elinduljanak az Európai Unióba vezető veszélyes úton - fejtette ki a német kancelláriaminiszter.

Arra a felvetésre, hogy a következő időszak talán inkább arról szólhat majd, hogy nyitva maradhatnak-e a határok, Peter Altmaier azt mondta: "nekünk nincsenek nyitott határaink", "csak éppen Európában nem lehet kerítéseket és falakat építeni".

Németország ellenőrzi határait, például az Ausztriával közös (bajorországi) szakaszon - tette hozzá a miniszter. Rámutatott: Horst Seehofer bajor miniszterelnök is elutasítja a határkerítés gondolatát, az uniós csúcs záródokumentumában pedig nincs is szó kerítésekről.

Németország a "hatékony határvédelemben érdekelt", erről szól a koalícióban az úgynevezett repülőtéri eljárás kiterjesztéséről - a tranzitzónák kialakításáról - zajló vita is, de "ha valaki menekül, ha valaki bajban van, annak segítünk és nem fogjuk visszautasítani" a határról - mondta Peter Altmaier.

Közben a Der Spiegel című hetilap a szombati - digitális formátumban péntek este megjelent - számában azt írta, hogy a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-ére virradóra hozott döntés óta eltelt 40 nap alatt, október 15-éig a tartományok 409 ezer új menedékkérő megérkezését jelezték a szövetségi belügyminisztériumnak.

Ilyen sok menedékkérő 40 nap alatt soha korábban nem érkezett Németországba. Sokhelyütt már az emberek elhelyezéséhez szükséges legalapvetőbb dolgokból is hiány van, például nincs elég tábori ágy, lakókonténer és mobil WC, de német nyelvtanár, szociális munkás és a menedékjogi kérelmekről hozott hatósági határozatok ellen bíróságon benyújtott fellebbezések, jogorvoslati kérelmek elbírálásához sincs elég ember a közigazgatási bíróságokon - írta a Der Spiegel. A lap rámutatott, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elutasító határozatainak nagyjából 40 százalékát megtámadják a kérelmezők.

Leginkább pedig egy koncepció hiányzik, amely összhangba hozza Angela Merkel két sokat hangoztatott kijelentését: a "sikerülni fog" bizakodását azzal a meglátással, hogy "nem tudjuk lezárni a határokat". Sokaknak ugyanis a befogadás új kultúrájának második hónapjában világossá vált, hogy Németország csak akkor tud megbirkózni a helyzettel, ha gyorsan csökkenésnek indul az újonnan érkező menedékkérők száma - írta a Der Spiegel.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×