Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Az uniós csúcstalálkozó ismét a migránsválságra összpontosít

Megkezdődött csütörtök délután az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozója, amelynek legfőbb témája a nemzetközi migránsválság.

Az előzetes nyilatkozatok szerint az ülésen - amely előreláthatólag péntekre virradóra befejeződik - főleg az eddig meghozott döntések megvalósítását tekintik majd át, illetve az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a Világélelmezési Programnak és a külön létrehozott pénzalapoknak tett pénzügyi felajánlásokról lesz szó, különös tekintettel arra, hogy ezek teljesítésével számos EU-tagállam elmarad.

Végérvényes döntések ezúttal nem várhatók, de egyetértés születhet arról, hogy bővítsék az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex jogköreit, és az ügynökség egymaga is kezdeményezhesse a menekültstátusra nem jogosultak hazaküldését.

Orbán Viktor miniszterelnök a találkozóra érkezve egyebek között kijelentette, arra lenne szükség, hogy Görögország magától ellássa a szerződéses kötelezettségeit, amit eddig nem tett meg, és "ezért kerültünk mi is bajba". Azt is hangoztatta, Magyarország teljesen felkészült arra, hogy a schengeni megállapodásnak megfelelően csak ellenőrzötten, szigorú előírások szerint lehessen belépni az országba a magyar-horvát határszakaszon.

Donald Tusk, az állam- és kormányfői tanács elnöke egy sajtónyilatkozatban úgy vélte, hogy a tagországok többet tudnak tenni és többet is kell tenniük az anyagi tehervállalást illetően.

Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár érkezési nyilatkozatában kiemelt hangsúlyt helyezett a külső uniós határok védelmére.

A Törökországgal folytatott együttműködést az ülés előtt megszólalók többsége különösen fontos kérdésnek nevezte, de például Hollande hangoztatta azt is, hogy a vízumliberalizációhoz Ankarának is teljesítenie kell az unió szabta feltételeket, és jobban fel kell lépnie az embercsempészek ellen.

Az állam- és kormányfők a találkozón beszámolót hallgatnak meg az uniós tagsággal kapcsolatban tervezett brit népszavazásról, a gazdasági és monetáris unió jövőjéről, valamint a decemberi párizsi ENSZ-klímacsúcs előkészítéséről is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×