Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

EP-választás: Képtelenség lesz "kordában tartani" a szélsőjobboldali erőket

Az Európai Parlament elnöke annak a reménynek adott hangot, hogy a szélsőjobboldal nem képes majd önálló frakciót alakítani a testületben.

Hans-Gert Pöttering hétfői - Angela Merkel kancellárral közösen tartott - berlini sajtóértekezletén sajnálkozásának adott hangot a szélsőjobb előretörése miatt, ugyanakkor úgy vélte, hogy képviselőiknek nem sikerül önálló frakciót létrehozni.

"A magam részéről meglehetősen kételkedem ebben" - fogalmazott az elnök, aki annak jelentőségét emelte ki, hogy az Európai Parlamentben változatlanul meghatározó többségben vannak az Európa-barát erők. Az euroszkeptikus képviselőket ugyanakkor arra szólította fel, hogy ne akadályozzák a parlament munkáját.

A német konzervatív politikus - aki a kereszténydemokrata unió (CDU) választási listáját vezette - elégedetten nyugtázta, hogy a néppárti frakció továbbra is a legerősebb parlamenti csoport, sőt növelte fölényét a szocialista pártok csoportjával szemben.

Pöttering - Merkel kancellárral együtt - megerősítette, hogy a jobboldali pártokat tömörítő néppárti frakció José Manuel Barrosót jelöli ismét az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

Súlyos csapás


A Financial Times Deutschland című napilap választási szakértője egy sajtóbeszélgetés keretében rendkívül rossz hírnek nevezte, hogy Európa több országában - köztük Magyarországon, Szlovákiában, Dániában és Hollandiában előretörtek a szélsőjobboldali, illetve Európa-ellenes erők.

Úgy vélekedett, hogy mindez súlyos csapás azon pártok számára, amelyek az Európai Unió tagállamaiban immár szilárd alapokkal rendelkeznek. Wolfgang Schmied szerint előretörésük mindenekelőtt a nemzeti támogatottságot tükrözi.

A szakértő Pötteringnél borúlátóbban nyilatkozott a szélsőjobboldal várható európai parlamenti szerepléséről. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a következő parlamentben egy olyan képviselőkből álló, nagyobb csoport foglal majd helyet, akiktől - szavai szerint - távol áll a konstruktivitás, és a hagyományos pártok képtelenek lesznek "kordában tartani" őket.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×