Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szemet vetett a Lufthansára a Ryanair

Európa legnagyobb fapados légitársasága, az ír Ryanair a vártnál nagyobb nettó nyereséget ért el a márciusban véget ért pénzügyi évben. A cég elnöke derűlátással nyilatkozott az idei kilátásokról is, és megerősítette, hogy szemet vetettek a Lufthansa német légitársaságra.

A légitársaság helyzetéről tartott londoni sajtótájékoztatóján Michael O'Leary elmondta, hogy a márciusban zárult előző pénzügyi évben a Ryanair is anyagi veszteséget könyvelt el. Ezt részben a volt ír állami Aer Lingus légitársaságban lévő részesedésének leértékelődése, részben pedig légiflottájának ritkítása, illetve gépparkjának értékvesztése okozta.

Az egyszeri tételek kiszűrése után azonban a nettó nyereség elérte a 105 millió eurót, ami 36 millióval haladta meg az elemzők korábbi várakozását. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy a pénzügyi válság ellenére sikerült tovább bővíteni az utasforgalmat.

A Ryanair élén álló Michael O'Leary ez évben is legalább 15 százalékos forgalomnövekedésre számít, és ennek érdekében a repülőjegyek árának további csökkentését tervezi. Bizakodó nyilatkozatában utalt arra is, hogy a Ryanair a német légitársaság, a Lufthansa átvételét fontolgatja.

A német légitársaságot is erősen megtépázta a tavaly kirobbant pénzügyi válság, a cég számos takarékossági intézkedést foganatosított az anyagi veszteségek kordában tartására. Az ír üzletember Lufthansával kapcsolatos elképzeléseiből azonban aligha lehet valami, mert a német törvények kellő védelmet biztosítanak a Lufthansa számára egy esetleges külföldi átvételi kísérlet elhárítására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×