Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Rengeteg szabadidőt hozott a mikulás az autógyárak dolgozóinak

A BMW és a Mercedes alkalmazottai már ma megkezdték karácsonyi szünetüket, mert a gépkocsik iránti nemzetközi kereslet olyan mértékben visszaesett, hogy a legkecsegtetőbb ajánlatok sem elég vonzóak a vevők számára.

A BMW müncheni központjában a mikulás rengeteg szabadidőt hozott az autógyár alkalmazottainak, ugyanis mától vízkereszt ünnepéig, tehát január 6-ig közel 150 ezer BMW dolgozót kényszerszabadságra küldtek.

Mint a BWM művek szóvivője elmondta, húsvétkor hasonló szabadidő vár a dolgozókra, egyben pedig reményét fejezte ki, hogy tavasszal ismét megélénkül a személyautók iránti kereslet. A pénzügyi válság következményeként szinte teljesen visszaesett a gépkocsik eladása, noha a cégek példanélküli engedményekkel és autóbiztosítási kedvezményekkel csábítják a vásárlókat.

A BMW szóvivője hangoztatta, hogy a közel öthetes téli szabadság nem jelent anyagi veszteséget az alkalmazottaknak, mert csaknem kivétel nélkül a felgyűlt túlórákat pihenik le, azonban ezúttal már azt sem zárta ki, hogy a pangás elhúzódása a munkaidő tartós lerövidítésével, sőt elbocsátásokkal is járhat.

Hasonló intézkedésekre kényszerül a főleg luxusautók gyártására szakosodott Daimler autógyár, valamint a már régebb óta eladási nehézségekkel küzdő Opel művek is.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülése szerint mind a Mercedes mind pedig az Opel dolgozóinak bércsökkenéssel járó rövidített munkahétre kell felkészülniük a közel egy hónapos karácsonyi szünet után. De a másik luxusautógyár, a Porsche is áramvonalasításra készül: a szerződéses alkalmazottakat az év végén kivétel nélkül szélnek eresztik. Az állandó munkatársaknak egyelőre nem kell aggódniuk az esetleges elbocsátás miatt - közölte a Porsche szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×