Infostart.hu
eur:
362
usd:
311.47
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Filmre vették a kihallgatásokat

Amerikai lapértesülés szerint a CIA után a washingtoni védelmi minisztérium is elismerte, hogy készültek filmfelvételek terrorista cselekményekkel gyanúsítottak kihallgatásáról.

A New York Times című napilap egy katonai szóvivőre hivatkozva azt írta: a Pentagon mintegy ötven videoszalagot őriz, amelyeken két gyanúsítottról készült felvételek vannak. A lap úgy tudja, hogy a képsorokon kínzás nem látható.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA tavaly decemberben már elismerte, hogy munkatársaik 2002-ben videóra vették két terrorirzmussal gyanúsított férfi kihallgatását, majd a felvételeket 2005-ben megsemmisítették. Az ügyben vizsgálat indult.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×