Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Moszkva konkrétumokat akar hallani a rakétapajzsról

Moszkva "konkrét indokokat" vár Washingtontól, hogy az miért akarja határai közelébe telepíteni rakétavédelmi rendszere egyes elemeit. Erről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszélt. A korábbi, békülékenyebb moszkvai megjegyzéseket követően Lavrov azt is elmondta: a rendszerrel kapcsolatos amerikai javaslatból hiányoznak korábban beígért elemek.

Néhány hete még úgy tűnt, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak sikerült megtalálnia azt a diplomáciai formulát, amelynek segítségével mindketten emelt fővel kerültek volna ki az amerikai rakétapajzs miatt indult iszapbirkózásból.

Az amerikaiak megküldték a régóta várt írásos javaslatukat Moszkvába, az oroszok pedig közölték, hogy elviekben tárgyalnának a pajzsról, ha arról szerződést kötnének.

Lavrov: amit szóban megígértek, azt már írásban nem

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonban most ismét értésre adta, hogy a felek álláspontjai korántsem közeledtek. Lavrov azt mondta, hogy az októberi kétoldalú találkozók után írásban is megküldött amerikai javaslatokból hiányzik több olyan elem, amely szóban elhangzott.

Lavrov szerint ezért jó lenne, ha most már rátérnének a konkrétumokra is. Az orosz külügyminiszter erről Lettországban beszélt, ahol 16 évvel a Szovjetunió szétesése után a két ország végre megállapodott a közös határszakaszról.

Moszkva szerint hiányzik az írásban megküldött javaslatból az a korábbi amerikai ajánlat, hogy az oroszok állandó megfigyelői posztot tarthatnának fent a tervezett csehországi radar-, illetve a lengyel rakétaállomáson.

Az írott dokumentumban már az szerepel, hogy az orosz megfigyelők az érintett kormányok meghívására érkezhetnek.

Megmarad-e a pajzs, ha Irán nem jelent fenyegetést?

Lavrov megjegyezte azt is: amerikai partnerei azt mondták neki: ha megszűnik az iráni rakétafenyegetés, akkor felszámolják a rendszert. Ezt a mondatot is hiányolják az írott szövegből.

Az külügyminiszter ugyanakkor kompromisszumkészséget próbált mutatni egy másik vitás kérdésben. Azt mondta, Moszkva nyitott az úgynevezett CFE-szerződés módosítására.

Ez a NATO-országok által nem ratifikált és a felek között vitákat kiváltó megállapodás rendelkezik arról, hogy a szövetség, illetve Oroszország hány katonát és milyen mennyiségű haditechnikát állomásoztathat Európában.

Novemberben Putyin elnök aláírta azt a törvényt, amellyel Moszkva felfüggeszti az egyezmény teljesítését és a jogszabály decemberben életbe is lépett.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×