Infostart.hu
eur:
390.27
usd:
337.19
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Háborúval fogadnák a törököket

A török hadsereg bekerített 100 lázadó kurd fegyverest az iraki határ közelében. Közben nő a feszültség a szomszédos országgal. Az iraki kurdok ugyanis közölték: megvédik magukat egy esetleges török bevonulás ellen. Az iraki hadsereg az iraki kurdok területére vezényelte néhány egységét.

A török Anatólia hírügynökség szerint a hadsereg 100 kurd PKK fegyverest kerített be az iraki határ közelében, nem sokkal azután, hogy legkevesebb 15 lázadót megölt.

Az akcióban nyolcezer katona és harci helikopterek is részt vesznek.

A török katonaság egyelőre nem lépte át az iraki határt és az iraki külügyminiszter vasárnap óva intette is ettől.

Hosjar Zebari azt mondta a BBC-nek adott interjújában, hogy "halálosan komoly a helyzet" és azzal vádolta meg a szomszédos országot az nem akar békés megoldást.

A törökök az Irakban rejtőzködő PKK-vezetőket akarják

A törökök szerint ugyanakkor Irak és főképp az iraki kurd autonómia vezetése eltűri, hogy a PKK lázadók a területükről indítsanak támadásokat a török katonaság ellen. Ankara 100 ezer katonát sorakoztatott fel a határ mentén és invázióval fenyegetőzik, ha Irak nem adja ki neki a PKK területén rejtőzködő vezetőit.

Zebari azonban azt mondta, hogy ez "irreális követelés", és hogy a bagadi kormány nem tudja elfogni a hegyekben rejtőzködő fegyvereseket.

Iraki kurdok: a török bevonulás háborúval érne fel

Az észak-iraki kurd autonómia elnöke, Maszúd Barzani viszont keményebben fogalmazott és azt mondta: ha a törökök átlépik a határt, akkor az háborút jelent. Barzani szerint ráadásul Ankara csak ürügyként használja fel a PKK-t és valójában nem tetszik neki a nagyfokú önállóságot élvező és egyre nagyobb jómódban élő kurd régió.

Barzani sürgette, hogy el kell ismerni az önálló állammal nem rendelkező, Törökországban, Irakban, Szíriában és Iránban élő többmillió kurd jogait. A nyolcvanas években véres kampányba kezdő PKK is a kurd kisebbségi jogok védelmével indokolja akcióit.

Amerika közeli szövetségesei csapnának össze

A feszültség komoly fejfájást okoz a legtöbb érintett fő szövetségesének, Washingtonnak. Az amerikaiak számára a még a Szaddam Husszein idejében létrehozott, és a szövetséges légierő által védelmezett autonóm kurd terület volt regionális politikájuk egyik igazi sikertörténete.

Komoly kudarcot jelentene, ha éppen egyik legfontosabb szövetségesük, Törökország támadná meg azt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×