Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Polgárháború lehetőségéről írnak Viktor Janukovicsék

Ukrajnában polgárháború veszélyére figyelmeztetett, és nemzetközi közvetítők, illetve megfigyelők Kijevbe hívását szorgalmazta rendkívüli ülésén az ukrán parlementi többség. A Viktor Janukovics miniszterelnök vezette kormánykoalíció tagjai felhívást fogalmaztak meg.

A dokumentumban alkotmányellenesnek nevezték Viktor Juscsenko elnök egy héttel ezelőtti, a parlament feloszlatásáról hozott rendelkezését, és olyan intézkedések meghozatalát követelték, amelyek megfelelnek az általános demokratikus értékeknek és a nemzetközi jog alapelveinek.

A rendkívüli parlamenti ülésen részt vett képviselők közölték: csak akkor támogatják az előrehozott parlamenti választás megtartását, ha azzal együtt államfőválasztást is tartanak Ukrajnában.

Viktor Janukovics miniszterelnök támogatói a hét végén az ellen tiltakoztak, hogy az ukrán elnök a múlt hét elején feloszlatta a parlamentet és kiírta az előrehozott választásokat.

Juscsenko azóta többször megerősítette: kitart álláspontja mellett, és nem vonja vissza a parlament feloszlatására vonatkozó rendeletét.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×