Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Cseh kormányalakítás: gond gond hátán

A parlamentbe bejutott csehországi jobboldali pártok hétfőn irják alá Prágában a koalíciós megállapodást. A kormányalakítás azonban még várat magára, miután még így sincs többségük, ráadásul egyik képviselőjük megbetegedett.

Csehországban immár több mint három hete tartanak a kormányalakitási tárgyalások. A választásokon győztes polgári demokratikus párt hétfőn koaliciós megállapodást köt a néppárttal és a zöldek pártjával, a három jobbközép pártnak sikerült közös nevezőre jutnia a kormányprogram és a kormányalakitás kérdésében.

Mindez azonban még távolról sem jelenti azt, hogy belátható időn belül lesz kormánya az országnak. A hárompárti koalíció ugyanis csupán 100 mandátummal rendelkezik a képviselőházban - ugyanennyi szavazattal bir a szociáldemokrata vezetésű baloldal is - jelentette az InfoRádió tudósítója.

Betegség miatt halasztanak

Ráadásul az egyik polgári demokrata honatya súlyosan megbetegedett és szinte biztosra vehető, hogy nem tud résztvenni a parlament alakuló ülésén. Ezért a polgári demokraták várhatóan kérni fogják az ülés elhalasztását.

Közben Václav Klaus államfő jelezte: Jiri Paroubek, jelenlegi miniszterelnök, a választáson második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, akkor sem kap tőle kormányalakítási megbizatást, ha a Miroslav Topolánek polgári demokrata pártelnök által felállitott hárompárti koalíciós kabinet nem kap bizalmat a parlamentben.

Jiri Paroubek élesen birálta köztársasági elnök kijelentését, szavai szerint Klaus továbbra is úgy viselkedik, mint a Polgári Demokratikus Párt tiszteletbeli elnöke, kijelentéseivel meg nem engedett módon próbálja befolyásolni a politikai történéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×