Egy éve tart a koronavírus-járvány. Mi felnőttek, ha tehetjük, kerüljük az egészségügyi intézményeket, de a gyerekek nem feltétlenül ennyire urai a saját sorsuknak. A gyerekforgalom változott a Bethesdában?

Nem nagyon változott a Bethesdában, de mindenhol máshol igen. A fővárosban a fő koronavírus-ellátóhely a Heim Pál kórház, a Bethesdában pedig az általános gyerekellátást csináljuk sokszor mások helyett is. Van olyan kórház, ahol bezárták a gyerekosztályt vagy csökkentett működésű, hogy a felnőtt koronavírusos betegeket el tudják látni, és mi azt vállaltuk, hogy helyettük is dolgozunk. Ugyanakkor egy kicsit a gyerekellátásra is jellemző, hogy a betegek félnek attól, hogy kórházba menjenek – jogos is ez a félelem, mert akármennyire vigyázunk, a betegek egymást fertőzhetik –, ebből adódóan valamelyest csökkenne a forgalom, de kiegyenlíti ezt a plusz betegmennyiség. A felnőttellátásban halasztható beavatkozásokat, műtétetek most nem végeznek, de a gyerekellátásban mindent időben elvégzünk. A gyerekek nem szenvedhetnek ilyen értelemben késedelmet.

Hogyan tudták megszervezni, hogy az ügyeletre érkezők bízzanak abban, hogy nem ott fogják elkapni a fertőzést?

Ez sok apró dolgon múlik. Az alapvető szabályokat mindenkivel betartatjuk és betartjuk: megfelelő maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás. Hozzáteszem, nagyon fontos a szellőztetés is. De ahhoz, hogy a várakozási idő valóban lecsökkenjen, mi azt is megtettük, hogy több ügyeletest állítunk be. Minden nap a Bethesdában három ügyeletes orvos várja a betegeket. Korábban volt, hogy ezekben az időszakokban egy ügyeletes orvos volt, most van több fiatal orvosunk, akik bevethetők voltak. Ehhez hasonló belső átszervezésekkel próbáljuk azt elérni, hogy a lehető legkevésbé fertőzzék egymást a betegek. Ez összességében sikeres, egymást is meg tudjuk védeni, nem adjuk át a fertőzést a kórházon belül és ugyanígy látszik az, hogy betegről betegre menő fertőzés is egészen minimális számban fordul elő.

Az ellátott esetek jellege változott ebben az évben? Ha kevesebbet megyünk a játszótérre, akkor a mászókáról is kevesebb gyerek fog leesni, de a gyerek valahol van, akkor otthon fog leesni az emeletes ágyról.

Ez nagyon izgalmas kérdés szakmailag is. A balesetek vannak összességében kisebb számban. Ez főleg tavasszal volt nagyon feltűnő, általában április-májusban van egy nagy emelkedése a gyerekbaleseteknek, most ez elmaradt, és őszre is ez a jellemző, hogy az ilyen jellegű balesetek kisebb számban fordulnak elő. Az otthoni balesetek száma viszont megnőtt, szinte ügyeletenként előfordul, hogy a szekrény ráborul a gyerekre, vagy asztalról, székről leesik a kisgyerek, és gyakoriak az égési sérülések, forrázások. Összességében egyébként kevesebb a baleset, de azzal, hogy kicsit távolságtartóbbak vagyunk mindenben, a szokásos egyéb fertőző betegségek is ritkábbak valamivel. Az a gyerekkórházi szokásos létforma, hogy november táján felszaporodnak ezek a tünetek, és a rengeteg szövődmény, tüdőgyulladástól kezdve mellhártyagyulladáson át az orrmelléküreg-gyulladásigteszi április elejéig zsúfolttá a kórházat, ezeknek a száma csökkent, és nem lepik el úgy a kórházat, mint máskor. Ez nem azt jelenti, hogy nincs dolgunk, de összességében ez az életformaváltás mutatja a hatását.

Egyébként ez egy normális életformaváltás?

Nem, az a normális, amikor eleven a gyerek és ebből adódóan néha balesete is van. Az más dolog, hogy a gyerekek baleset-megelőzését most ebből a tapasztalatból is újra tanuljuk. Érdemes, főleg egy tipegő kisdednél vagy egy már mászó kisgyereknél úgy beállítani a háztartást, hogy meglegyen a kellő védelem. Ne lehessen elérni a forró kávét, a vízforralót, a sparheltet, ne tudjon odatenni egy sámlit, amivel felmászik rá, ne tudja magára borítani a szekrényt.

Nagyjából úgy kell berendezni a lakást, mint, mondjuk, a bölcsődét meg az óvodát?

Igen, ilyen gyerekszempontokat figyelembe vevő környezetet alakítsunk ki. Még egy fontos szempont: a nagyszülők, miután felnevelték a saját gyerekeiket, egy kicsit elfelejtik ezeket a biztonsági intézkedéseket, és amikor először jön az unoka, akkor hirtelen szembesülnek azzal, hogy újra kell gondolni, hogy is kell egy unokával a környezetet kialakítani.

A Heim Pál a Covid-ellátó a gyerekeknél, de a Bethesdában találkoztak olyan esettel, amikor azt mondták, hogy innen azonnal menni kell?

Kezeltünk is és kezelünk ebben a pillanatban is koronavírusos beteget, egyet-egyet. Alapvetően a Heim Pálba irányítjuk őket, de van, akit járóbetegként ellátunk, utána haza tudjuk engedni, és a háziorvos gyógyítja. De olyan beteg is volt néhány, akinek az alapbetegsége miatt van itt a helye. Például volt égéssérült beteg, volt olyan pszichiátriai gondozott, akit itt ismertek, itt tudtuk kezelni és koronavírus mellett ellátni. Most éppen van egy olyan betegünk, akinél elindult egy súlyos betegség, a tesztje negatív volt, közben az intenzív kezelését elkezdtük, és már nem fertőző állapotú. Gyerekkorban úgy tudjuk, hogy a koronavírus-betegségnek ritka a súlyos formája, de van egy olyan betegség, amit úgy nevezünk, hogy sokszervi gyulladásos betegség, amely a fertőzés aktív fázisa után néhány héttel jelenik meg és egy kifejezetten súlyos, intenzív terápiát, időnként még lélegeztetést is igénylő állapot. Most is van itt nálunk egy ilyen gyerek, aki hála istennek, már sokkal jobban van, de az elmúlt napokban küzdeni kellett az életéért, és ahogy a gyerekellátókkal beszélünk, a többi nagyobb intenzív osztályon is elő-előfordul ez az eset. Ez ellen védekezni nem lehet, tünetmentesen zajlik le a koronavírus-betegség, csak utólag tudjuk kimutatni, hogy ez volt az ok, ugyanakkor egyszer csak előjön egy súlyos tünetegyüttes, aminek a jele otthon annyi, hogy a gyerek bágyadtabb, elesettebb, esetleg hűvösebbek a végtagjai. Ilyenkor fontos, hogy időben kórházba kerüljön a gyerek. Tehát az az ismeret, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan, nem teljesen pontos.

Említette az időtényezőt. A felnőtteknél villámgyorsan fordulhat rosszra az állapotuk egy látszólag enyhébb szakaszból. A gyerekeknél mennyi ideje van a szülőnek, amikor gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel vele?

Ez a sokszervi gyulladásos betegség nem a betegség aktív fázisában jön, hanem hetekkel utána, amikor már esetleg kezdünk fellélegezni, akkor is figyelmesnek kell lenni. Amikor jönnek a tünetek, akkor gyorsan kell cselekednünk. A gyerekre általában jellemző, hogy hirtelen lesz nagyon rosszul, az időfaktornak nagyon nagy a jelentősége, de legtöbbször a felnőtteknél gyorsabban is gyógyíthatók, ha megkapják az adekvát kezelést. Ha egy gyereken azt látjuk, hogy érthetetlenül fáradékony, alszik, figyelmetlen, lázas, esetleg furcsa bőrkiütések jelentkeznek, akkor gyorsan orvoshoz kell menni.

De melyik orvoshoz?

Ilyen állapotban a sürgősségi osztályra. Ha bizonytalanok vagyunk és enyhébb tünetek gyanúja felvetődik, akkor egy háziorvosi vizittel is elindíthatjuk, de ha markánsak a tünetek, akkor a sürgősségi osztályra menjünk.

A gyógyítás módszerei gyerekeknél ugyanazok, mint felnőtteknél? Favipiravir, remdesivir, szteroidkészítmények, lélegeztetés?

Gyerekeknél ezeket a gyógyszereket nem kell alkalmazni. Sok olyan gyógyszer van, ahol az alkalmazási előiratban nincsen gyerekindikáció, mert gyerekeknél nem történnek meg azok a vizsgálatok, amelyek alkalmassá tennék arra, hogy bevezessék a gyerekellátásban is. Gyerekeknél a koronavírus akut ellátásához szükség van a folyadékterápiára, a lázcsillapításra és az ehhez hasonló, banális gyógyszerekre. Ez nem azt jelenti, hogy nem igényel egy-egy súlyos állapot komoly kezelést, de ezek a specifikusan koronavírusra ható, a vizsgálatok alapján sok szempontból igazolt, más szempontból megkérdőjelezett gyógyszerek nem használatosak.

Gyerekkórházban ma már alapkövetelmény, hogy a szülő ott lehet a gyerekével. Hogy tudják azt megszervezni, hogy a szülő viseljen maszkot, amikor mindenképpen kell, de egyébként a gyerekével is tudjon lenni?

Mostanra kialakult a maszkviselés kultúrája és a megfelelő minősége is. Az az alapelvünk, hogy a kórházban mindenki lehetőleg mindig viseljen maszkot, ha van harmadik személy is a környezetében. Igyekszünk a gyerekeket úgy lefektetni, különösen akkor, ha fertőzőgyanúsak, hogy minél inkább szeparáltak legyenek. Ha a szülő egyedül van a gyerekével a kórteremben, akkor nem kell maszkot viselnie, de különben a szülő és a gyerek is jó, ha a maszkot viseli. Az ősz elején nagyon más volt a hangulat, sok mindenkinek kellett mondani, hogy legyen kedves az orrára is a maszkot feltenni. Most az étkezéseknél nyilvánvalóan levesszük, de különben a szülők, a munkatársak vagy a látogatók a legtermészetesebben hordják a maszkot.

A gyerekeknek mit kell mondani egy olyan járványról, amely mindent átalakított a környezetükben?

A gyerekek okosak, és észlelik a környezetüket, ugyanakkor sérülékenyek. Meg kell hallgatni a félelmeiket, a kérdéseiket. A gyerek könnyen kérdez, és arra értelmesen és igazan kell válaszolni. Sok félelmük van a gyerekeknek. A hiperaktív gyerekek például be vannak zárva, a feszültségük ebből adódóan nő. Az érzékenyebb gyerekek sokszor a viselkedészavaros gyerekek, sokszor akár szomatikus, testi tünetekkel reagálnak arra a feszültségre, amit észlelnek a családban vagy a társadalomban. Egyébként van olyan betegcsoport, amelyik önmagához képest jobban alkalmazkodik, például vannak autista vagy ehhez a spektrumzavarhoz tartozó gyerekek, akiknél ez a fajta szabályszerűség, kicsit kimértebb életforma könnyíti a szociális viselkedést. Ezt a tartós bezártságot és izolációt a kamaszok viszont nagyon nehezen tűrik. A családi konfliktusok is sokfelé kiéleződnek, helyenként a feszültségek pszichés hatásai előjönnek. Tehát a gyerekek fokozott figyelmet és törődést igényelnek ebben a helyzetben.

A szülők mit tudnak mondani? Kialakult-e már ebben az elmúlt egy évben, hogyan menedzselje a teljesen megváltozott életét?

Nagyon nehéz volt az a váltás, hogy most nem elsősorban a gyerekeket kell félteni, hanem bizonyos értelemben a gyerekektől kell félteni az időseket. Tavasszal nagyon nehéz volt azt megértetni, hogy a gyerekekre mindig nagyon kell vigyáznunk, most is kell, de egy kicsit fordítsuk meg a helyzetet. Őszre ezt már értik az emberek, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szülőknek a gyerekekkel való bánásmódot újra kellett tanulni. A gyerekek gondolkodásában is a halálkérdés nagyon előtérbe kerül. Ha másért nem, akkor naponta hallják, látják a médiában, hogy hány ember halt meg a koronavírus-betegségben. Ezért a legfontosabb kérdés, amire oda kell figyelnünk, hogy észrevegyük a gyerek félelmeit, és merjünk, tudjunk róla beszélni. Ezzel még azt is megakadályozzuk, hogy szomatizáljon a gyerek, és a feszültségeiből valódi organikus szervi betegség alakuljon ki.

Most, hogy viszonylag közelebb vannak a védőoltások, mondhatunk már mást a minket kérdező gyereknek, mint tavasszal? Biztathatjuk most azzal, hogy ki fogunk belőle jönni?

A koronavírus egy nagyon csalafinta dolog, a jóslások, a várakozások sokszor nem teljesültek úgy, mint ahogy a tudományos tényeken és tapasztalatokon edződött szakemberek gondolták. Lassan azért gyűlik a tapasztalat és egyre inkább kiismerjük ezt a betegséget, az az őrületes mennyiségű gyógyítási tapasztalat, amely a sok tízmillió betegen világszerte felhalmozódott, most elárasztja a szakirodalmat. De arról például, hogy a védőoltásnak milyen hosszú hatása lesz, megint csak óvatosan beszél az ember. Összességében a védőoltás hatásos, 90 százalék feletti az első klinikai vizsgálatok szerint. Az emberiség kezében most van már egy olyan fegyver, amellyel fel tudjuk venni a koronavírussal a küzdelmet és az emberi immunrendszer, a védőoltás hatására, mert valójában azért az győzi le, le fogja tudni győzni a vírust, de az, hogy ennek mi az időfaktora, még mindig nyílt kérdés. A gyereknek nagyon fontos, hogy ne érezze magát átverve, tehát érdemes felé is ezt interpretálni, hogy bizony, ebben van bizonytalanság. Nem könnyű az orvosok helyzete a társadalmi kommunikációban. Én gyerekorvosként most elmondok egy titkot: a mérnök édesapákkal az egyik legnehezebb a gyerekorvosnak beszélni, mert a mérnök édesapa sokszor statikusabb rendszerekben gondolkozik, ahol van egy ok, abból következik egy pontos okozat, és a kettő között a beavatkozás lemérhető. Mi, orvosok egy nagyon bonyolult rendszerben rengeteg valószínűséggel dolgozunk, és rengeteg tapasztalati tényből próbálunk elég biztos állításokat mondani, de az orvostudomány a természetéből adódóan teljesen biztosat sosem mondhatunk.

Milyen lehet ennek az egyéves pandémiás helyzetnek a hatása az általános egészségügyi állapotunkra?

Nagyon sok hatás van, és az eredője jelenleg nagyon kiszámíthatatlan. Egy pozitív dolgot mondok: az egészségértésünk nagy mértékben javult, a figyelem az egészségre. Hosszú távon ennek nagyon pozitív hatása is lesz, felértékelődik, hogy fittek, egészségesek legyünk testileg, lelkileg, mert most mindenki a maga bőrén tapasztalhatta vagy a környezetén láthatja, hogy ha túlsúlyos állapotban, kezeletlen cukorbetegséggel vagy magas vérnyomással élünk, akkor az valóban az életünket veszélyezteti. Ugyanakkor az ellátórendszernek most nagyon rá kell fókuszálnia a koronavírus-ellátásra, de közben mindenki figyel arra, hogy ne legyen egészségkárosodásos hozadéka hosszú távon. Valóban létezik az a félelem, hogy az emberek is nehezebben mennek el orvoshoz, ezért arra számítunk, ha most a védőoltások következtében csökkenni fog a koronavírus-terheltség, akkor várhatóan el fogja árasztani a kórházainkat az a sok beteg, akinek halasztott baja van, nem vizsgáltatta ki magát, a gondozásokkal elmaradt, műtétje vagy más beavatkozása szükséges.

Kell mindenhol járványrészlegeket fenntartani, vagy vannak központok, és oda irányítják a Covid-betegeket?

Az egészségügyi rendszer átalakítása nagyon izgalmas volt, különösen tavasszal. Sok mindenre megtanított szervezésileg is minket a koronavírus-járvány. Nagy tanulság, hogy a gyerekellátást, de sok más ellátást is így érdemes szervezni, hogy van, aki Covidot gyógyít, van, aki pedig nem Covidot. Így tudjuk a legjobban elválasztani a fertőzésveszélyes embereket azoktól, akiket jobban tudunk védeni. Tavasszal a Bethesdának is ágyakat kellett elkülöníteni a Covid-ellátásra, és ezek jórészt üresen álltak, viszont beszűkítette a többi ellátásunkat. Most nagyon józan döntés volt, hogy a Bethesda végezze az általános gyerekellátást, és a rendszernek más elemeiben is ez a rendezőelv. Ezeket a tanulságokat már most látjuk, de utólag kell majd értékelni, és ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában az egész ellátó szervezetünket állandó készenlétben kell tartani egy újabb krízisre.

Milyen egy állandó készenlétben tartás?

Az egészségügyi rendszernek mindig kell készenléti háttérkapacitásának lennie, mert lehetnek tömeges balesetek. Ezt a jelentős kapacitásfelesleget meg kell mindig fizetni, mert ott kell lennie ügyeletes orvosnak, készenlétes háttérnek, ápolónak és mindenki másnak. Az egész egészségügyi ellátórendszerre így érdemes nézni, és most a Covid megtanított bennünket arra, hogy ezeknek a gyorsan mobilizálható egységeknek akár üresen vagy megfelelő átcsoportosíthatósággal, de rendelkezésre kell állniuk.

Milyen lesz az orvosi hivatást szabályozó új keretrendszer végleges állapota, különös tekintettel a főállás–mellékállás kérdéskörére?

Sok minden történt ebben a kérdésben. Megjelent az úgynevezett jogállási törvény az ősszel, aztán a végrehajtási rendelet is az ősz végére, és márciusban fog a törvény teljesen életbe lépni. Még mindig átalakulási fázisban vagyunk. Létrejöttek azok a szervezetek, amelyeknek fontos szerepük lesz a sok más szinten is átalakuló egészségügyben. Látjuk a jogszabályban azokat a helyzeteket, amelyek jogilag lehetségesek vagy tilthatók a másodállásoknál. Vannak teljesen egyértelmű kizárt helyzetek, például hogy egy adott kórházban valaki magánellátást és közellátást is végezzen, vagy hogy valaki a külső magánellátásból behozza a közellátásba a betegét. Nagyon helyes, hogy ezt a keveredést a rendszer megszünteti. Hogy milyen mellékállása lehet egy adott kollégának, ez elbírálás kérdése lesz. Hogy ki fogja elbírálni, ennek mi lesz a metodikája és mennyire kerül közel az ellátáshoz az elbírálás, ezt pontosan nem látjuk. Én azt gondolom jónak, ha a helyi történetek és a helyi tényezők ismeretében történik ez az elbírálás. Nagyon sok olyan kolléga van, aki azért végez többféle munkát, mert a rendszernek erre van szüksége. Nekem is van olyan kollégám, akit én kérek meg, hogy menjen ki vidéki gyerekosztályokra is segíteni dolgozni, mert a Bethesdában meg tudjuk tenni, hogy átmenetileg hiányzik, de azzal, hogy ő az adott helyen még dolgozik, ügyel, szakrendel, tulajdonképpen a társadalomnak tesz jót, és nekünk is, mert olyan ellátás után küldi be hozzánk a gyereket, ismerve a belső protokolljainkat, rendszereinket, ami adekvát. Ezek másodállások. Én kérem meg őket és tulajdonképpen a kórház, illetve a beteg gyerekek és családjaik érdekében teszik meg ezt a munkát. Ez csak egy példa, nagyon sok hasonló helyzet van. Nem szabad felülről, távolról ítélni, és elkedvetleníteni azokat, akik helyenként önfeláldozóan végeznek mindannyiunk javára nagyon fontos feladatokat. Az orvos egyfajta művész sokszor, akinek van tapasztalata, rengeteg tanulmánya és intuícióval érzékenyen dönt. Az ilyenfajta huzavonákat nem nagyon szeretik ezek a művészlelkek. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy minél inkább a helyszínhez közel történjenek a döntések.

Hol van az önfeláldozás korlátja egy orvosnál?

Kell tudni nemet is mondani. Nagyon jó, hogy mindent kötelező bejelenteni, minden igényt fel kell sorolni, mert pihent orvosra van szüksége nagyon sok betegnek, és nem megengedhető, hogy valaki egyik ügyeletből menjen a másikba és éjszakákon át ne aludjon. Van ennek határa, de azért hozzászokott az átlagorvos a heti akár 60 órás munkahéthez. Egyszerűen így szocializálódik az ember már az egyetem alatt, és megszokja azt, hogy ebben a szakmában teljesíteni kell. Ez ki is facsarja persze az embert, ebben nagyon nehéz az arányt pontosan beállítani.

Az orvossal együtt dolgozó szakszemélyzet státuszát hogyan fogják az orvosok megváltozott helyzetéhez hozzáigazítani?

Ez nemcsak az egészségügyi rendszerünknek, hanem a magyar társadalom helyzetének, sőt, a nyugati kulturális világ helyzetének is az egyik legizgalmasabb kérdése, hogy ki fog ápolni hosszú távon. Ápolni általában az emberek karitatív lelkülettel tudnak, mert amikor a számítógép mellett ülve vagy a pult mögött állva ugyanannyit lehet keresni műszakok, éjszakázás, váladékokkal való állandó munka nélkül, akkor ezt a fajta munkát elhivatottságból lehet vállalni, esetleg még társadalmi felemelkedés miatt. A történelem is ezt mutatja, hogy alapvetően ez a két motiváció volt, hogy ápolók legyenek az emberek. Most a nyugati világ nagyon egyszerűen oldja meg ezt a problémát: keletről importál ápolókat. Az ápolókat egy sokkal magasabb társadalmi presztízzsel nagyon meg kell becsülnünk, amiben nagyon sok bér van és nagyon sok más elem. Több lépcsőben volt ápolói béremelés, és most már nem olyan kritikus a helyzet, mint pár éve volt az ápolói bérek tekintetében, de nagyon hamar ki kell egyenlíteni azt a változáskülönbséget, amely most az orvosok és az ápolók között lesz. Az ápolók bérezésének a képzettségükhöz és iskolázottságukhoz képest a társadalmi megbecsülésnek az egyik legmagasabb fokán kell állnia. És ez nemcsak az egészségügyi, hanem a szociális ágazatnak is egy el nem múló problémája.

Tavasszal esténként az ablakból tapsoltuk meg az egészségügyi személyzetet, most december van és már nem tapsoljuk. Mit gondol, ebből a szempontból jó állapotban vagyunk?

Realistán kell ezt a dolgot látni. Akkor volt egy nagyon erős félelem és figyelem, ami így csapódott le, és nagyon jólesett, sokunknak visszaadta a hitét abban, hogy a társadalommal az egészségügy jó párbeszédben tud lenni. Aztán volt egy nagyon deprimált időszak szeptember elején, amikor mindenki belül sikított az ellen, hogy újra kelljen kezdeni, és akkor volt egy ösztönös elutasítás, amit megéreztünk mi is az intézményeken belül. Mostanra megint sok megbecsülést kapunk, rezignáltabb, józanabb a belátás. Nincsenek a nagy hurráakciók, de összességében nekem a szülőkkel, hozzátartozókkal való párbeszédből inkább most is a szépség jön elő, a hála és az elismerés egyfajta csendesebb módon, mint ami tavasszal volt. Nyilván persze árnyaltabb a kép, és a türelmetlenség és a fájdalom is benne van, és helyenként az elégedetlenség is.