Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Peter Dazeley/Getty Images

Három megyében várhatóan nem éri el a nettó minimálbért az átlagnyugdíj

Emelték a nyugdíjakat, de a béreket jobban, a területi egyenlőtlenségek miatt pedig mintegy négyszázezer ellátásra jogosult kevesebb pénzt kap kézhez, mint a legkisebb kötelező nettó havi bér.

A minimálbér emelésének üteme és úgy általában a béremelkedés mértéke, valamint a nyugdíjak emelésének szintje nincs szinkronban. Emiatt gyorsul az a folyamat, amely révén a nyugdíjasok egyre nagyobb hányada számít statisztikailag is szegénynek. Idén azonban az a helyzet áll elő, hogy egyes nyugdíjasok havi járandóságának mértéke még a nettó minimálbért sem fogja elérni - írta számításai alapján az mfor.hu.

Mint ismert, a minimálbér jelentősen, közel 20 százalékkal nőtt január elsejétől, bruttó 200 ezer, nettó 133 ezer forintra. Ezzel párhuzamosan idén 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, aminek eredményeként (7886 forintos emelkedéssel) 165 610 forint lesz az átlagos öregségi nyugdíj. Ám a lapnál most nem ezzel az értékkel számoltak, hanem a nyugdíjak, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők átlagos ellátásával, vagyis azok átlagával, akik nemcsak a korhatár betöltése révén, hanem más módon is nyugellátásra jogosultak.

A Központi Statisztikai Hivatal adatsora szerint 2021. januárjában az összes ellátás átlaga 137 375 forint volt.

Idén ezen ellátások átlaga az mfor.hu számítása szerint 146 840 forintra fog emelkedni országos szinten. Ez meghaladja ugyan a nettó minimálbér összegét, ám területileg nagy eltérések mutatkoznak.

  • Míg az emelés után a legtöbbet kapó budapesti nyugdíjasok átlag ellátása 181 875 forint lehet, a második helyezett Fejér megyében 156 522, a harmadik Pest megyében pedig 155 259, addig
  • a legalacsonyabb átlagú keleti megyék közül a sor végén álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idei átlag 124 972 forintra jön ki. Az előtte álló Békés megyében 128 668, Bács-Kiskunban pedig 130 324 forint ugyanez az összeg.

Vagyis ebben a három megyében a nyugdíjasok kevesebbet kapnak, mint a havi 8 órás munkáért adható minimum 133 000 forint.

A portál megjegyzi, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagot regisztráló Budapest és Szabolcs megye között 56 903 forintos különbség van. Ez az olló a két megye között egyébként - az adatközlés 2000-es kezdése óta nézve - évről évre folyamatosan nyílik. 2000-ben még "csak" 12 ezer forinttal haladta meg a fővárosi átlag a Szabolcs megyeit.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×