Infostart.hu
eur:
358.66
usd:
309.02
bux:
130237.25
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium újonnan kinevezett államtitkára a kinevezési okmány átadásán a Sándor-palotában 2020. január 13-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány kész könnyíteni a munkát terhelő adókat

Konkrétumokkal nem szolgált Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, de elmondta, hogy "hajszálnyira" vannak minimálbérről való megállapodástól.

A kormány kész tovább csökkenteni a munkát terhelő adókat, hogy ezáltal nőjön a vállalkozások mozgástere és legyen lehetőségük a minimálbér és szakmunkás minimálbér emelésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Bodó Sándor hozzátette, a kormány azt szeretné, hogy a gazdasági növekedés eredményéből a dolgozók még nagyobb részben tudjanak részesülni, ezért tűzték ki célul, hogy a minimálbért 2022-ben 200 ezer forintra emelik.

Az államtitkár szerint a kormány tervével az emberek is egyetértenek, hiszen a nemzeti konzultáción a válaszadók több mint 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy támogatja a minimálbér 200 ezer forintra emelését.

Bodó Sándor közölte, tisztában vannak azzal, hogy mindehhez segíteniük kell a vállalkozásokat, hogy ki tudják gazdálkodni a béremelés fedezetét. A kormány a szociális hozzájárulási adó csökkentésében látja a segítség módját – tette hozzá az államtitkár, konkrétumokat azonban nem említett.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keretei között már megkezdődtek a jövő évi minimálbér tárgyalások. Kedden egyeztettek legutóbb a béremelés kérdéséről a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei és abban állapodtak meg, hogy a két hét múlva esedékes következő ülésre nem csak egyéni, hanem az oldal álláspontokat is kialakítják.

Bodó Sándor úgy vélte,

a minimálbér kérdésében "hajszálnyira" vannak a megállapodástól, a garantált bérminimum esetében azonban még vannak tisztázatlan kérdések,

így például, hogy ez egy vagy két lépcsőben emelkedjen-e.

Felidézte, a 2010-es kormányváltás óta a bérek folyamatosan emelkednek Magyarországon, a minimálbér és szakmunkás minimálbér több mint a duplájára nőtt. Mindezeken túl a dolgozókat a családi adókedvezmény is segíti - mondta Bodó Sándor.

Címlapról ajánljuk
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa vesztette életét, ketten súlyosan, négy könnyebben megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszínen tartott péntek délutáni sajtótájékoztatón. Kapitány István szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben. A vizsgálat megkezdődött, a kormány is részt vesz benne és részletes tájékoztatást adnak róla.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Ismét feszültebbé vált a viszony Fehéroroszország és Európa között: Minszk Oroszországgal közösen gyakorolta az atomrakéták bevetését, kihúzva a gyufát Ukrajnánál és a NATO-nál is. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlat után jelentette: egyébként szívesen egyeztetne Zelenszkij elnökkel is. Ezzel párhuzamosan úgy néz ki, hogy az ukrán dróngyártás kezd átlépni egy kritikus - és az oroszoknak egyre jobban fájó - szintet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×