Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,77 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 48 845,84 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX-index újabb történelmi csúcson zárt, a Mol és a Richter kiemelkedő teljesítményének köszönhetően.

Az elemző szerint a Mol árfolyamának erősödésében szerepet játszott az olaj árának elmúlt napokban tapasztalt emelkedése és a gazdasági kilábalással összefüggő optimizmus.

Varga Zoltán közölte, a Richter árfolyama csütörtökön egy régóta tartó csökkenő trendvonalat tört át, mindez pedig pénteken is lendületet adott a papírnak.

Az OTP-nél egészséges technikai korrekció okozta a csökkenést, a profitrealizálás azzal magyarázható, hogy az elmúlt héten nagymértékben emelkedett a bankpapír árfolyama.

  • A Mol 50 forinttal, 2,09 százalékkal 2438 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,72 százalékkal 16 560 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 422,50 forintra esett, forgalma 333,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,03 százalékkal 8275 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×