Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.44
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Baromfihús Budapesten, a Fehérvári úti vásárcsarnokban 2017. január 2-án. A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) 27 százalékról, a friss tejé 18 százalékról 5 százalékra csökkent január 1-jén.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Drasztikus élelmiszer-drágulás közeledik Magyarországon

A takarmányárak emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz, hogy emelkedjen a hús, a tej, a tojás, valamint a hús- és tejalapú feldolgozott élelmiszerek ára – mondta az InfoRádiónak a hússzövetség elnöke.

A gabonapiacon tavaly év vége óta tapasztalható drasztikus és folyamatos árnövekedés a teljes állattenyésztő ágazatot is érinti, tekintve, hogy egyes takarmánygabonák 30-50 százalékkal drágultak idén év elejére az egy évvel ezelőtti szintekhez képest. Ez pedig valamennyi állati eredetű termék árát is befolyásolja – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Éder Tamás. Az állattenyésztésben az önköltség kétharmad részben a takarmány, különösképp a gabona árától függ.

Vagyis az önköltség az elmúlt 4-5 hónapban növekedésnek indult, ami elsőként a feldolgozók átvételi áraiban is megjelent, miután a tenyésztők elkezdték érvényesíteni a drágulást az értékesítési árakban. Mindezt a feldolgozók is be fogják építeni a következő hetekben-hónapokban az áraikba, így ezt meg fogják érezni már a fogyasztók is – magyarázta a hússzövetség elnöke.

Éder Tamás hozzátette, a szakmai érdekképviselet vezetőjeként konkrét árprognózist nem adhat, de az általa említett számokból lehet „számolgatni”, a 30-50 százalékos takarmánydrágulásból, és abból, hogy ezek az állattartás költségének kétharmadát adják.

„Érdemi áremelkedésről lehet szó, nem egy-két százalékról a következő hónapokban.”

Mindemellett a hússzövetség elnöke azt is megjegyezte, a tavalyi év második fele – ellentétesen a világpiaci folyamatokkal – árcsökkenést hozott, kiemelten a sertés- és baromfihús esetében.

Most viszont a húskészítmények – sertés, baromfi, marha – és tejtermékek mellett

a tojás árának emelkedésére is fel kell készülni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közlése szerint az önköltségek emelkedése mellett az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat a fogyasztói árak fokozatos emelkedéséhez. Az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti, hasonló folyamatokat látni külföldön is, teszik hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×