Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.54
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Tovább fejleszti vezetékes hálózatát a Telekom

A Magyar Telekom az idén is folytatja vezetékes hálózatának fejlesztését, a tervek szerint mintegy 530 ezer új háztartást számára teszi elérhetővé a szélessávú internetet - mondta el Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy a fenti, saját erőből megvalósított beruházások mellett további fejlesztések várhatók a még folyamatban lévő európai uniós pályázati forrásokból is, ezek nagyságrendje azonban már kisebb lesz, és várhatóan a jövő évre is áthúzódik a megvalósításuk. A mobil hálózat fejlesztésénél a beltéri lefedettség erősítésén van a hangsúly, miután a külső lakossági lefedettség tavaly év végére már meghaladta a 97 százalékot.

Az idei első negyedév eredményeit ismertetve kiemelte, hogy Magyarországon minden piaci szegmensben bevételnövekedést ért el a társaság és a hatékonyság is javult. Hozzáfűzte: a vezetékes bevételek folyamatos emelkedése visszaigazolja, hogy jó befektetés a hálózat fejlesztése.

A leányvállalatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a macedón piacon hosszú idő után először nem csökkentek a bevételek. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy sikerüljön fordulatot elérni ezen a piacon. Montenegróban azonban tovább folytatódott a bevételcsökkenés.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a Telekom első negyedévben elért jó eredményét két egyszeri tétel befolyásolta: az Origo értékesítés lezárása, továbbá az új székház építéséhez kapcsolódóan egy ingatlan eladása. E két tétel együttesen mintegy 5,1 milliárd forint egyszeri profitot jelentett.

Kiemelte azt is, hogy az eladósodottsági ráta 41,8 százalékra csökkent, és a trend várható folytatódásával a következő időszakban sikerülhet elérni, hogy a ráta a 30-40 százalékos sávba csökkenjen. Ez a célkitűzés az osztalékpolitika meghatározó eleme.

A héten bejelentett munkavállalói részvényjuttatási tulajdonosi programmal kapcsolatban elmondta, hogy a kedvezően változott szabályozási környezet miatt ez egy előnyös juttatás a munkavállalók részére.

A Magyar Telekom 2016 első negyedévében 145,1 milliárd forint konszolidált árbevételt és 10,7 milliárd forint adózott eredményt ért el. A bevételek 7,6 százalékkal csökkentek a tavalyi első negyedévhez képest, míg a profit több mint négyszerese az egy évvel korábbinak.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×