Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
328.5
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Átadták a felújított 62-es utat és az új seregélyesi elkerülőt

Átadták pénteken a teljes hosszában felújított, Székesfehérvárt Dunaújvárossal összekötő 62-es utat és az újonnan épült seregélyesi elkerülőt.

Az európai uniós forrás felhasználásával megvalósult beruházás értéke összesen 14,5 milliárd forint volt. A seregélyesi elkerülő 7,4 milliárd forintba, a 62-es számú út burkolatának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történt megerősítése és kiszélesítése 7,1 milliárd forintba került.

Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Fejér megye fejlesztési miniszteri biztosa emlékeztetett arra, hogy gyakorlatilag új utat kellett építeni a két megyei jogú város közé, hiszen a korábbi úrburkolat egyáltalán nem érte el az európai színvonalat. Örömének adott hangot, hogy a beruházás keretében a Seregélyest elkerülő út is megvalósult, s ezzel akár a napi tízezret is meghaladó gépjárműforgalomtól mentesül a település. Hozzátette, hogy a megújult összeköttetés fontos a gazdasági élet és a munkahelyteremtés szempontjából is.

Megjegyezte, hogy hasonló fejlesztések lesznek a jövőben, a 63-as út megújítása az idén megkezdődik: szeptembertől a Sárbogárd és Sárkeresztúr közötti szakasz rekonstrukciója valósul meg.

Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrásból megvalósult útfelújítás újdonsága a hideg remix technológia volt, amelyet először alkalmaztak Magyarországon egy teljes főúti szakaszon huszonegy kilométer hosszan. Arról is beszélt, hogy a Dunaújváros és Székesfehérvár közötti szakasz korábbi 10 méteres koronaszélességét 12 méterre növelték.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×