Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.05
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ettől félnek a legjobban a cégek

Az üzemszünetet tartják az európai vállalatok a legnagyobb kockázatnak, míg a magyarok leginkább a tűztől és a robbanástól félnek - áll az Allianz Kockázati Barométerében.

Az üzemszünettől, a természeti katasztrófáktól, tűztől, robbanástól félnek leginkább az európai vállalatok - sorolja a cégvezetők által megjelölt kockázatokat az Allianz Kockázati Barométere. Az Allianz Biztosító kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a magyar vállalatoknál is ezek a kockázatok jelentek meg a felmérésben, de kicsit más sorrendben. Itthon legjobban a tűz és robbanás okozta károktól tartanak, második a kockázati sorban a piaci stagnálás miatti veszteség, és csak a harmadik az üzemszünet miatti veszteségtől való félelem - tette hozzá Szabó Linda.

Magyarországon emellett a nagyon előkelő, negyedik helyet foglalja el a lopás és csalás, a korrupció, mint kockázati tényező, míg az európai cégeknél csak a 8. helyen szerepel ez a rizikófaktor-csoport - tette hozzá az igazgató.

A gyengélkedő gazdasági környezet a cégek számára kettős kockázatot jelent, egyrészt a piacvesztést, másrészt a szakemberhiányt. A lista szerint évről-évre egyre előkelőbb helyre kerül a kíberbűnözésből és a hírnévromlásból adódó veszteség veszélye is.

Mindez azt jelenti - az Allianz szakértői szerint -, hogy egyre több kockázati forgatókönyvet kell felvázolni a cégeknek, és az egy-egy kockázatból adódó rejtett következményekkel, illetve a kockázatok közötti összefüggésekkel is számolni kell.

A vállalatméret szerinti kockázati megoszlás is más, míg a nagyvállalatok az üzemszünettől és annak következményeitől tartanak a legjobban, addig a kis- és középvállalatok a tűz- és robbanásveszélyt, valamint a megszorító intézkedéseket tartják a legkockázatosabbnak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×