Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Varga: Ez a rezsicsökkentés költségvetése

A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé, mivel azon olyan intézkedéseket vezetnek át, amelyek könnyebbé teszik az emberek mindennapi megélhetését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, mielőtt átadta a jövő évi költségvetés tervezetét Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.

Varga Mihály kiemelte: a rezsicsökkentés 2014-ben is folytatódik; az idei ezzel kapcsolatos intézkedéseknek - beleértve az év végi, további, 11,1 százalékos rezsicsökkentést - köszönhetően 2014-ben átlagosan mintegy 100 ezer forintot tudnak megspórolni a magyar családok. A családi adókedvezmény kiterjesztésével az ideihez képest 53 milliárddal marad több a családok zsebében, a diákhitelt érintő változtatások pedig 4 milliárd forint tehercsökkentést jelentenek.

A jövő évi költségvetésben nincs olyan terület, amely kisebb összegből gazdálkodhatna jövőre, mint az idén, az esetleg kieső bevételeket pedig jelentős tartalék fedezheti - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta a 100 milliárd forintos Országvédelmi Alap mellett egy 120 milliárd forintos további biztonsági tartalék szolgálja a rendkívüli kiadások fedezetét.

Elvi lehetőség

A jövő évi költségvetés megteremti a lehetőségét a hús általános forgalmi adójának (áfa) csökkentésére, ugyanakkor ennek részleteiről még nem született kormánydöntés - mondta a nemzetgazdasági miniszter egy kérdésre válaszolva.

Varga Mihály kifejtette: az adótörvények módosítását két héten belül nyújtják be az Országgyűlésnek, jelenleg az utolsó simításokat végzik rajta.

Elmondta: a hús áfájának csökkentésére megvan az elvi lehetőség a költségvetésben, de még nincs döntés arról, hogy milyen keretben és mekkora csökkentés legyen. Az adótörvények módosításáról szerdán tárgyal a kormány - fűzte hozzá Varga Mihály.

Bővülő fogyasztás, emelkedő reálkereset

A kormány a fogyasztás 1,9 százalékos bővülésével és 2 százalékos reálkereset emelkedéssel számolt a 2014-es költségvetés tervezésekor - emelte ki Varga Mihály.

A kormány hétfőn nyújtotta be a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Varga Mihály elmondta: A nyugdíjakat 2,4 százalékkal - az infláció mértékével - emelik az idei 5,2 százalékos növekedés után.

Szólt arról is, hogy a gyed extra január elsején indul, és az újonnan gyedet igénylők vehetik majd igénybe, azért mert a 2,9 százalékos hiánycélt tartani kell, Magyarország nem akar visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá.

Benyújtotta a kormány a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek hétfőn. Az előterjesztést - amely Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közlése szerint GDP-arányosan 2,9 százalékos hiánnyal számol - papíralapon és pendrive-on Kövér László házelnöknek adta át a szaktárca vezetője az Országházban tartott sajtótájékoztatón.

A jövő évi büdzsé megalapozásához 19 jogszabályt módosít a kormány. Az államháztartásról szóló törvény szerint a kormánynak a költségvetés benyújtása mellett elő kell terjesztenie azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek az abban foglaltak megalapozásához szükségesek.

A benyújtott előterjesztés módosítja egyebek mellett az államháztartás szabályozásával összefüggő és a központi költségvetéssel összefüggő egyes törvényeket. (MTI)

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×