Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Rezsicsökkentés - Budaörs fellebbez a bírság ellen

Fellebbez a Budaörsi Településgazdálkodási Kft. a hibás közműszámlák miatt rá kiszabott 101 millió forintos bírság ellen, mert álláspontja szerint nem vétett a számlák kiállításánál - közölte a település polgármestere.

Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) jelezte: azzal, hogy ekkora összeg megfizetésére akarják kötelezni a céget, egy jól működő szolgáltatót "kergetnek csődhelyzetbe" a 30 ezres lélekszámú Budaörsön. A büntetés nagyságrendje kapcsán kitért arra is, hogy a jelentősebb, országos és regionális energiaszolgáltatókat 3-10 millió forint közötti bírságokkal sújtották.

Felhívta a figyelmet arra, hogy négy hónapon át rendre beküldték a számlamintákat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, ám onnan mostanáig nem jeleztek semmiféle hibát.

"A szolgáltató cégeket jogszabállyal arra kötelezték, hogy tájékoztatás címén a kormány dicsőítését jelenítsék meg a közműszámlákon" - fogalmazott Wittinghoff Tamás, aki szerint "mondvacsinált ürügyekkel" szabtak ki súlyos büntetéseket néhány kisváros önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató cégére.

Közölte: Budaörs nem fogja hagyni, "hogy tönkretegyék a jól működő szolgáltató cégét".

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője, Németh Szilárd szerdán jelentette be, hogy több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott arról számolt be, hogy a megyében négy szolgáltatónál állapítottak meg jogszabálysértést, közülük eddig háromnál zárult le az eljárás. Ezeknek a számlaképpel kapcsolatos jogszabályok megsértése miatt összesen több mint 285 millió forintot kell - jóváírás formájában - kötbérként megfizetniük: a Budaörsi Településgazdálkodási Kft.-nek 101 millió, a Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Kft.-nek 130 millió, a Váci Távhő Kft.-nek pedig csaknem 55 millió forintot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×