Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.71
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kisebb almatermés várható az idén

Kisebb almatermés várható idén a tavalyinál - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón Nyíregyházán szerdán.

A szakemberek becslése szerint a múlt évi 750 ezer tonna almával szemben az idén 500-570 ezer várható - mondta.

Hozzátette: a legnagyobb termőterülettel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 300-350 ezer tonna almatermést becsülnek, és a nyírségi kertekben a meleg miatt korábban érő fajták szedésével már megkezdődött a szüret is.

Az államtitkár - aki a termelők érdekképviseleti szervezeteinek, valamint a felvásárló, feldolgozó cégeknek a vezetőivel folytatott egyeztetést szerdán - hozzátette, hogy a várható termés mintegy 20 százaléka étkezési, 80 százaléka ipari alma lesz. Ez a termésarány a hazai piac szükségleteit teljes mértékben fedezi - jegyezte meg.

Budai Gyula kitért arra, hogy a tárca folyamatosan egyeztet majd annak érdekében, hogy a termelők minél nagyobb árat kapjanak a gyümölcsért. Ezt szolgálja majd az is, hogy idén szeptemberben is szerveznek országos almaértékesítési akciót a kereskedelmi láncok áruházaiban.

A parlamenti államtitkár megemlítette azt is, hogy a dinnyefelvásárláshoz hasonlóan az almaátvételt is ellenőriztetik majd, a termelők érdekeinek védelmében.

Mártonffy Béla, a Fruit-VeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy 90 milliárd forint támogatást igénylő termőterület-fejlesztési programot nyújtottak be az agrártárcához. A korszerű ültetvényterületet szeretnék a jelenlegi egyharmadról kétharmad arányúra növelni a következő években. Hangsúlyozta: a fejlesztés százezer új munkahely létrejöttét jelentené, és legtöbb a foglalkoztatási gondokkal küzdő Szabolcsban létesülne. A termőterület növelése az orosz piacon jelentkező importigények kielégítését szolgálhatná.

Szigeti Zoltán, a legnagyobb hazai almafeldolgozó cég, az osztrák tulajdonban lévő Agrana-Juice Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy hétfőn az anarcsi üzemükben megkezdték az ipari alma felvásárlását. Mintegy ezer tonnát vesznek át a termelőktől, 25 forint kilogrammonkénti nettó áron.

A cégvezető megemlítette, hogy tavaly 28 forint volt az induló ár, és a mostani kevesebb összeg a jelentős sűrítménykészletek következménye. A sűrítményt a tavalyi 1300-1350 euróval szemben az idén 1100 euróért lehet a piacon eladni.

Szigeti Zoltán azt is elmondta, hogy a korai fajták feldolgozása után a végleges ipari almafelvásárlási ár később alakul ki, mértékét jelenleg még prognosztizálni sem tudják.

Az Agrana-Juice vásárosnaményi üzemében augusztus 25. és 28. között indítják a felvásárlást, míg a hajdúsámsoni üzemben a bodzafeldolgozás után, szeptember 2-án vagy 3-án kezdenek az almával.

Tavaly a cég 250 ezer tonna ipari almát dolgozott fel Magyarországon, és idén már eddig 200 ezer tonna átvételére szerződést kötött. Várhatóan az idei szezonban is minden léalmát átvesznek az Agrana-Juice üzemei a termelőktől - mondta Szigeti Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi kabinet az elmúlt hónapokban már büntetőfeljelentést tett - írja a 444.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×