eur:
388.61
usd:
361.13
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Orbán Viktor: Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val

Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint Magyarország kormánya között a keddi fejlemények tükrében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában. A kormányfő hozzátette: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját. Hangsúlyozta: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte José Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá.

Brüsszelből hazatérőben a repülőn adott interjúban az IMF-fel és EU-val folytatandó tárgyalásokról Orbán Viktor úgy fogalmazott: most még az a kérdés, hogy mikor kezdődnek meg a tárgyalások, de ez a fejlemények fényében lényegében bármikor bekövetkezhet, nem Magyarországon múlik.

"Hogy mikor fejezzük be azokat a tárgyalásokat, azon múlik, hogy az IMF milyen kérdéseket kíván megtárgyalni, erről ma még csak találgatások vannak, semmi hivatalosat, illetve biztosat nem tudhatunk, találgatásokba pedig nem érdemes belemenni. Magyarország mindenesetre gyors tárgyalásban és megállapodásban érdekelt" - tette hozzá a kormányfő.

A José Manuel Barrosóval folytatott keddi megbeszélésével kapcsolatban a miniszterelnök leszögezte: nem maradt olyan kérdés, amelyben nem értenék egymást, mivel "ott is, ahol nem értünk egyet, világosak az álláspontok". Világossá tettem, hogy Magyarországon a magyarok büszkék arra, amit az elmúlt másfél évben elértünk: büszkék az alkotmányra, az azt megvalósító kétharmados törvényekre és arra a munkára, amellyel 365 törvényt alkottunk meg másfél év alatt - jelentette ki a kormányfő.

Hozzátette: Magyarország nyitott ország, nincsenek tabu kérdések, mindenről hajlandóak beszélni, de "egy dolgot kérünk, hogy minden uniós álláspont mögött legyenek érvek, amelyek mellé mi is oda tudjuk sorakoztatni az érveinket, hogy aztán megmérhessük azokat". Kiemelte, hogy a legtöbb kérdésben az álláspontok közeledtek, néhányban megoldódtak, másokban pedig világossá tette, mi az, amiből jogi eljárás nélkül nem enged Magyarország.

A kormányfő elmondta: egyetértettek abban, hogy Magyarország gazdasági rendszere szempontjából nem kulcskérdés, hogy összevonják-e a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF). "Az a mód, ahogy ők javasolták, az nekünk nem fogadható el, amit mi javasoltunk, azt ők kifogásolják, így legegyszerűbb, ha külön tartjuk a két intézményt a jövőben is" - szögezte le Orbán Viktor. "Továbbá volt egy-két jelentéktelen kérdés, amelyet a békesség kedvéért elengedünk, ilyen például a kormány képviselőjének részvétele a jegybanki tanácsüléseken" - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: vannak olyan kérdések is, amelyekben az ország szuverenitása miatt nem áll módjában a kormánynak elmozdulnia. Ilyen például az MNB elnökének eskütétele: "ez egy vörös vonal, hiszen nincs olyan nemzeti intézmény, amelynek az ország életére kiemelkedő jelentősége van, és mellőzhetnénk, hogy annak vezetői az alkotmányra és a magyar nép szolgálatára esküt tegyenek" - jelentette ki a miniszterelnök.

Az MNB elnökének fizetéséről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a közszolgák esetében egységes fizetési plafon van, és ez alól nincs kivétel. "Néhány ponton még folynak a viták, de a korábban legnehezebbnek ítélt pontokon túl vagyunk" - összegezte a tárgyalásokat Orbán Viktor.

Az uniós stabilitási paktumot illetően a kormányfő elmondta: Magyarország jó okkal volt tartózkodó a gyors elfogadással kapcsolatban. Jelenleg - a szöveg 90 százalékának ismeretében - ugyanis az biztosnak látszik, hogy a megállapodás Magyarországra csak akkor vonatkozik, ha belép az euróövezetbe, másrészt pedig nem érint adószuverenitást, amelyet a miniszterelnök kulcsfontosságúnak nevezett. Szavai szerint most már azt tudja javasolni a parlamentnek, hogy támogassa a csatlakozást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×