Infostart.hu
eur:
360.17
usd:
310.34
bux:
131670.61
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Péntekre korrigálta a forint a héten elszenvedett veszteségét

A hét végére korrigálta a forint a hét első felében elszenvedett veszteségeinek egy részét.

Péntek délután fél ötkor 267,25 forinton jegezték az eurót a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 267,73 forint után.

A forint pénteken kezdetben szerény mértékben, de folyamatosan gyengült: a nemzetközi devizapiacokon péntekre virradóra tartott 266 körüli euró jegyzésről 266,60 körülire, majd késő délután, nem sokkal az amerikai piacnyitást követően lendületes gyengülésbe kezdett, 266,60-as euró jegyzésről 267,60-ra.

A hét elején a forint árfolyama még a 263-as euró jegyzés környékén mozgott, nem reagálva a vártnak megfelelő mértékű jegybanki kamatcsökkentésre.

Kedden a forint jelentős árfolyam veszteséget szenvedett el - a térségbeli devizákkal együtt - a görög adósságszolgálati válság elmélyülésének, valamint az euróövezet magas költségvetési deficittel küszködő tagországait érintő hitelminősítői besorolási rontások hatására. A S&P kedden Portugáliát két fokozattal sorolta vissza, Görögország besorolását pedig egyszerre több fokozattal, az euróövezeti tagországok között elsőként "bóvli" szintre rontotta.

Az euró szerdán 1,3143 dolláron, 1 éves mélyponton volt, és rekordot döntött a görög adósságtörlesztés biztosítási felára, valamint a görög államkötvények hozamprémiuma is a német Bund felett. A forint árfolyama ezzel párhuzamosan 272,40-es euró jegyzés fölé emelkedett, amire február közepe óta nem volt példa.

Csütörtöktől a görög adósságrendezés körvonalazódó ütemterve hatására megnyugodni látszottak a piacok, az euró erősödni, a piaci kockázatvállalási hajlandóság javulni kezdet, a térségbeli devizák pedig korrigálhatták a hét eleje óta elszenvedett veszteségeik egy hányadát.

A dollárt péntek délután 200,94 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben 1,3305 dolláros euró árfolyam mellett. Csütörtök délután a dollárt 202,57 forinton, az eurót 1,3225 dolláron jegyezték.

A svájci frank jegyzése 186,54 forint 186,73 forint után, 100 japán jent 213,52 forinton jegyeztek 215,07 forint után.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×