Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A Pápai Hús 5,5 milliárd garantált hitelt kap

Megkezdte a területalapú uniós támogatások kifizetését a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.

Gőgös Zoltán, a tárca államtitkéra elmondta: Magyarország ezzel az Európai Unióban Ausztria után a másodikként indította el a pénz kiutalását a gazdáknak.

Emlékeztetett: összesen mintegy 150 milliárd forintot utalnak három részletben a termelőknek, ebből 100 milliárd a területalapú uniós támogatás. Hozzátette: a kifizetés határideje jövő év június 30.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szólt arról is, hogy összesen 5,5 milliárd forint hitelt kap a Pápai Hús Zrt., állami garancia mellett. Gőgös Zoltán elmondta: a kölcsön felvevője a céget kivásárló konzorcium lesz, a hitel futamideje 15 év, a hitelt kétéves türelmi idővel adják a cégnek. Hozzátette: a hitelből 2,3 milliárd forint a kivásárlásra szól, 1,2 milliárd forint forgóeszköz-hitelt kap a kivásárló konzorcium a készletek megvételére, további 1,1 milliárd forintot a működtetés beindítására, és az ezzel kapcsolatos fejlesztések megvalósítására, 800 millió forintot pedig forgóeszközökre, illetve a távlati fejlesztések elindítására lehet felhasználni. Hangsúlyozta: a kivásárlással mintegy 1.000 embert foglalkoztat majd tovább a húsipari cég.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×