eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Időkép/YouTube

Zúdul ránk még bőven az égi áldás, nem nyugszik az időjárás

Kedden napközben elszórtan kialakulhat zivatar nagyobb eséllyel délután, este északkeleten, illetve nyugaton. Egy-egy intenzívebb zivatar északkeleten valószínűbb viharos szél, felhőszakadás és általában kisebb méretű jég kíséretében.

Kedd hajnalra csökken a felhőzet, több helyen kiderül az ég, de ettől még erősen felhős tájak is maradnak. Eleinte főként az Északi-középhegység térségében fordulhat elő zápor, zivatar, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, zivatar környezetében pedig viharos széllökés is lehet. Hajnalban 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, olvsaható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Napközben a napsütés mellett a Dunántúlon és a középső tájakon kevesebb, az északkeleti megyékben pedig több gomolyfelhő képződik. Elsősorban ott fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar felhőszakadással kísérve, míg másutt csak helyenként lehet csapadék. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, az Alpokalján időnként megerősödik, zivatar környékén pedig viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva intette Európát attól, hogy „állami támogatási versenybe” kezdjen az Egyesült Államokkal és Kínával, mondván, hogy ez ártana az EU gazdaságának. Az IMF pénteken közzétett legfrissebb, európai gazdasági kilátásokról szóló jelentésében úgy becsülte, hogy az amerikai inflációcsökkentő törvény – amely 369 milliárd dollárnyi támogatást és adókedvezményt tartalmaz a tiszta energiával kapcsolatos technológiákra – másolása tartósan 0,6 százalékkal csökkentené az EU GDP-jét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×