Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Halálos áldozatot követelt az őzkullancs

Valószínűleg először fordult elő, hogy őzkullancs által okozott fertőzésbe halt bele egy ember az Egyesül Államokban. A 62 éves férfi halálát a kullancsmarás okozta vírusos agyhártyagyulladás okozta.

Ez volt az első ismert eset, amikor őzkullancs-vírus okozta egy ember betegségét, bár az organizmust korábban már kimutatták egy kanadai férfi agyszövetében is - neki azonban nem lett semmi baja.

A 62 éves férfi haláláról a New England Journal of Medicine című szaklapban számolt be Norma P. Tavakoli, a New York állambeli közegészségügyi szolgálat Wadsworth Központjának kutatója.

Mint kiderült, a New York állambeli férfi egy éve ment be a kórházba, ahol fáradtságra, lázra, izomfájdalomra és kiütésekre panaszkodott. Az orvosok először azt hitték, hogy nyugat-nílusi vírus okozta a betegséget, de később rájöttek, mi volt a valódi ok.

A férfi állapota azonban folyamatosan romlott, ennek azonban oka lehetett, hogy leukémiája miatt legyengült az immunrendszere; 17 nappal később halt meg.

A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mivel a fertőzött őzkullancs okozta agyhártyagyulladás ritka, az orvosok nem végzik el rutinszerűen a vizsgálatot, így lehettek korábban is esetek, amelyekről nem derült ki, mi okozta a kórt.

A rochesteri egyetem gyermekgyógyász professzora szerint azonban nincs komolyabb ok az aggodalomra, mert az őzkullancs-vírus ritka, sokkal kevesebb vérszívó fertőzött ezzel, mint a Lyme-kór okozójával.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×