Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
317.04
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Pixabay

Hárman ugrottak neki áldozatuknak a HÉV-végállomáson, súlyos sérüléseket szenvedett

A csoportosan elkövetett garázdaságot egy térfigyelő kamera is rögzítette. Az áldozat sérülése akár életveszélyessé is válhatott volna.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy trió ellen, akik - a vád szerint - egy HÉV-végállomás peronján belekötöttek egy férfiba, majd egyikük annyira megütötte, hogy a megtámadott elesett és beütötte a fejét, súlyos sérülést szerezve – írja közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint egy 43 éves férfi, 31 éves öccsével és annak 30 éves élettársával együtt közösen italozott 2023. július 15-én késő este, a XIV. kerület Örs vezér tere HÉV-végállomás peronján. Itt szóváltásba keveredtek a szintén ittas sértettel. A veszekedés során a 43 éves férfi kiabálni kezdett, majd félmeztelenre vetkőzve – kezüket emelő társaival együtt – erőszakosan a sértett felé indult. Áldozatuk megpróbált elmenekülni, és leugrott a sínekre, az ütköző elé. A 43 éves támadó utána ugrott, megragadta a ruháját és visszahúzta őt a peronra. A nő eközben folyamatosan ütlegelte a sértettet. Ekkor a nőt az élettársa megragadta, majd a megállóban várakozó járókelők közvetlen közelében többször erőteljesen meglökte, illetve megrántotta.

Ezt követően az elkövetők testszerte bántalmazni kezdték a sértettet, melynek végén a 43 éves vádlott őt ököllel, nagy erővel fejen ütötte. A sértett elesett, fejét a peron aszfaltjába ütötte és elvesztette az eszméletét. A vádlottak ezt követően sietve elhagyták a helyszínt.

A járókelők által értesített mentők a néhány perc után eszméletét visszanyerő sértettet kórházba szállították. A sértett súlyos sérülést szenvedett, a támadás módjára és a fejsérülésre figyelemmel azonban fennállt az életveszély bekövetkezésének a reális lehetősége is.

A Fővárosi Főügyészség a 43 éves támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Társai ellen csoportos garázdaság a vád, és végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés az indítvány.

Az esetről készült térfigyelőkamera-felvételt az ügyészség weboldalán tekintheti meg.

Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×